bezár
 

zene

2014. 03. 23.
Hétfőn kezdődik a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hétfőn kezdődik a zongora szakos hallgatók és az ifjú művészek számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden – tájékoztatták a szervezők.

prae.hu

A Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karának korábbi dékánja, Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész által több mint egy évtizede életre hívott versenyt hagyományosan kétévente, Bartók Béla március 25-i születésnapjához kapcsolódóan rendezik meg.

A verseny célja a tehetséggondozás, hiszen a helyezettek, díjazottak fellépési lehetőségeket is kapnak a zeneművészeti karon, illetve a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjein. Hagyomány, hogy a legjobbak Bartók Béla szülővárosában Nagyszentmiklóson, a Nákó-kastélyban is megmutathatják művészetüket, virtuozitásukat.

A Bartók-zongoraverseny évről-évre egyre ismertebbé válik. A korábbi években a magyar résztvevők mellett Chiléből, Kínából, Koreából, Japánból, Angliából, Olaszországból, Izraelből, valamint a környező államokból érkeztek művészek Szegedre.

Az idei versenyen húsz, 1979. után született magyar és külföldi zongorista vesz részt. Az indulók a háromfordulós megméretetésen a Bartók-művek mellett olyan komponisták szerzeményeit - Scarlatti szonátáit, Debussy, Chopin, Liszt alkotásait, Mozart zongoraversenyeit – adják elő, amelyeket maga Bartók Béla is szívesen műsorra tűzött.

Az elődöntőben és a középdöntőben szóló művek, köztük Tóth Péter kifejezetten erre az alkalomra íródott Hangnem nélküli keringője csendülnek föl. A döntőben pedig Liszt, Bartók- és Mozart-versenyművek hangzanak el a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Gyüdi Sándor vezényletével.

A verseny ünnepélyes eredményhirdetését március 29-én rendezik, a díjazottak pedig másnap Nagyszentmiklóson, adnak gálahangversenyt.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Roskó Gábor és a Project333
Balogh Ádám lemezéről
Lee Konitz interjú a YouTube-on
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban

Más művészeti ágakról

A Zenica felett az ég és A fekete kert a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés