art&design
2014. 03. 18.
Újraindította A hónap műtárgya sorozatot a MODEM
Az irodalmi performansz után páros tárlatvezetéssel készülnek a kínai kiállításon
Újraindította a MODEM az Antal-Lusztig-gyűjteményből válogató A hónap műtárgya sorozatot, amelynek keretében márciusban Kassák Lajos Képarchitektúra című művét tekinthetik meg a művészeti központ fogadóterében a látogatók.
Az alkotáshoz kapcsolódóan a LÉK és a DEIK irodalmi körök tagjai Kassák írásait felhasználva mutatnak be performanszot 2014. március 20-án, csütörtök délután fél 5-től. A program ingyenes.
A hónap műtárgya sorozatban alkalmanként más-más, eddig ritkán látott műalkotást tesznek közzé az Antal-Lusztig-gyűjteményből. Az aktuálisan látható műtárgyhoz kapcsolódóan pedig minden hónap harmadik csütörtök délutánján kötetlen beszélgetésekre, előadásokra, performanszokra várják a művészetbarátokat és a művészettörténeti ismereteiket bővíteni kívánó érdeklődőket. A régi könyvesbolt újjáalakult térében mutatják be ezt a válogatást, melynek tematikája hónapról hónapra kitekint a képzőművészet keretei közül, és olyan területekre kalandozik, mint zene, irodalom, színház, pszichológia...
Csütörtökön 18 órától pedig tárlatvezetésre várják az érdeklődőket. A március végén záró, Az új spektákulum című kiállításon a közelmúltban Kínában turnézott Kodály Filharmonikusok igazgató-művészeti vezetője, Somogyi-Tóth Dániel közösen kalauzolja a látogatókat a művészeti központ vezetőjével, Kukla Krisztiánnal.
A tárlatvezetés ingyenes, csak a kiállításra szóló belépőjegyet kell megváltani.
Képek:
Lead: Kassák Lajos, Képarchitektúra.
Szöveg: kínai enteriőr, Szu Hszing-ping (Su Xinping), Ikon, 2010-2013, faszén, papír.
Forrás:
MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ,
4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.
Sajtóinformáció.

További írások a rovatból
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor: TAVATE: lebegés című tárlata az acb Galériában
Más művészeti ágakról
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről