építészet
Március elsejével a FUGArádió bezárt egy rövid időre, jelenleg konzervadást hallhatunk. Ebből a mozzanatból már sejthető volt, hogy a rádiónak helyet adó építészeti központ is anyagi bajokkal küszködik. A rádió átalakulna önkéntes műsorkészítőkre épülő közösségi adóvá, az alapító szerkesztők nélkül (Ránki Júlia és Rózsa Péter) folytatva az immár több mint egy éve működő tematikát. Viszont hogy a belvárosban működő névadó FUGA átalakul-e, megmarad-e, még kérdés.
Az Építészfórumon megjelent interjú komolyan vehető segélykiáltásként olvasható. A fenyegető bezárás pikantériája, hogy mindez a Magyar Építészet Évében történhet meg. Ha valaki még nem tudná, 2014-re mint a magyar építészet évére tekintünk Ybl Miklós születése 200. évfordulója kapcsán. Többek között ehhez kapcsolódó látványos és várva-várt esemény a felújított, kibővített, újraépített Várkert Bazár megnyitása lesz. Hogy a látványos felújítás mögött mégis bezárhat az egyetlen magyar építészeti központ, azt jelzi, valami nincs rendben az építészet háza táján.
Nagy Bálint, az öt évvel ezelőtti megnyitás óta a FUGA vezetője, úgy érzi ez az elmúlt idő kellett ahhoz, hogy a központ úgy ágyazódjon be nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi kulturális életbe, hogy nem vált "szakbarbárrá". Az építészet mellett megjelenik a zene, a képzőművészet és az irodalom is. Az eddigi építkezés, az emögött lévő munka és elért eredmény elvesztése érthetően fájna a központ szervezőinek, de megérezné az építészeti közélet és a kulturális élet is. Erre próbálnak hatni a szervezők, megszólítva az építészeket, támogassák a központot, akár közvetlenül is, hiszen az interjúból kiderül, hogy az elmúlt években a működéshez szükséges pénz egy részét közvetve a budapesti építészek adták a kamarájukon keresztül, ami mára úgy tűnik, kiürült. A válság letarolta az építészeket, sorra hagyták el a kamarát. Jelenleg a taglétszám fele a pár évvel ezelőttinek, viszont az elhangzott szám alapján úgy tűnik még mindig jóval több, mint ahány építési engedélyt kiadnak az egész országban.
Bálint Imre, a budapesti kamara elnöke megemlíti, hogy a kamarán kívül lennének még szervezetek, gondol itt az NKA-ra és az MMA-ra, akiknek módjukban állna hathatósabban támogatni a FUGÁt. A támogatás, ami fedezné az éves költségvetést, legalább 60 millió forint, ami szűkösen, folyamatos adósság-kifizetések utáni futással lenne elég. Igaz, idén adósság nélkül vágtak az új évbe, de az év eleji pályázatok kifizetéséig a kamara áthidaló segítsége nélkül eddig sem tudtak működni, és ez idén sincs másképp. Viszont a városi kamara mellett az országos kamara is nehéz helyzetbe került, a segítség így elmarad.
Winkler Barnabás véleménye szerint az V. kerület, ami a helyet biztosítja az intézmény számára, további anyagi segítséget nyújthatna, illetve a Belügyminisztérium, ami alá tartozik Magyarországon az építészet. Új utak felvázolásánál szóba került, hogy az építészetnek a művészet mellett van mérnöki oldala is, amit szintén becsatornáznának a FUGÁba. Bálint Imre megemlítette, hogy több kivitelező céget megkerestek, akik tíz milliárd forintokat költenek el különböző beruházásokra, de erről a központról még nem is hallottak, ezen változatnának. Kérdés, hogy lesz-e rá idő, mert a szervezők határozottan állítják, ideiglenesen nem zárhatnak be, ha ez megtörténik, az végleges lépés lesz.
A FUGA Budapesti Építészeti Központ 2009. október 1-jén nyílt meg a Belváros szívében az V. kerület Petőfi Sándor utca 5. szám alatt. A Házban 6 kiállítóhely működik, amelyekben a kiállítások nagyságrendileg háromhetente váltják egymást. A 2009. októberi nyitás óta az országban egyedülálló kínálatú szakmai könyvesboltot üzemeltet. 2012. október 1-jén kezdte meg működését a FUGArádió, a világ első tematikus építészeti rádiója, melynek műsorösszetétele a FUGA programkínálatához kötődik.Az események látogatottsága dokumentumok és részben becslések alapján 2013-ban 27000 fő. 2014 első két hónapjában már több mint 4000 látogató volt.
A FUGA-programok nagy számban nem csak a főváros, hanem az egész ország szakmai, kulturális közönségéhez szólnak. Az elmúlt évek rendezvényei közül 150 közvetlenül kapcsolódik a területi kamarák, vidéki városok, egyetemek működéséhez.
Az elmúlt évek alatt folyamatosan nőtt a nemzetközi kapcsolatok száma. Eddig 20 ország 50 rendezvényének adott helyet a ház. Többekkel folyamatban van együttműködési megállapodás előkészítése.
A 2014. évre már lekötött legfontosabb események: Milánói Világkiállítás 2015 – A magyar pavilon pályázatára beérkezett pályaművek kiállítása, Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek, Az Év Tájépítésze és Az Év Junior Tájépítésze díjátadó és kiállítás, Architecture and Wine in Central Europe – A prágai Jaroslav Fragner Galéria szervezésében, 20 éves az AMI /Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézet/, Piranesi Award 2013, Az Építészet Hónapja, Az SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar kiállítása az Ybl Bicentenárium alkalmából, MÉK Küldöttgyűlés, Fotóhónap 2014, Koncert Kurtág György tiszteletére, Kurtág György jelenlétében