irodalom
2014. 03. 02.
"Összebúvó félelem órái" – Gödöllői Irodalmi Díj 2014
Határidő: 2014. április 30.
Gödöllő Város Önkormányzata, a Gödöllői Városi Könyvtár Irodalmi KerekAsztala, az Irka és a Gödöllői Ottlik Kör irodalmi díjat alapított 2012-ben, melynek célja Gödöllő és a gödöllői kistérség tehetséges, pályakezdő irodalmi alkotóinak felkutatása, támogatása, elindítása az írói pályán, valamint elismerésben részesítése.
A díj fővédnöke dr. Gémesi György polgármester és dr. Nánási Éva, Gödöllő címzetes főjegyzője. A díjat évente meghirdetett pályázat keretében neves szakmai zsűri bírálja el.
A díj szellemisége minden évben Gödöllő város tematikus évéhez kapcsolódik. Idén az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezünk Európa-szerte. Ezért 2014-ben a Gödöllői Irodalmi Díjra olyan alkotásokat várnak, melyek hangulatukban megidézik az összebúvó félelem óráit, ahogy azt Ady Endre írta 1914-ben.
A történeteknek nem kell feltétlenül az első világháborúról szólniuk, de témájukban kapcsolódjanak az alábbi fogalmak valamelyikéhez: helytállás embert próbáló helyzetekben, szétszakított családok, katonaélet, frontbarátság, világégés és különös életutak, hadifogság, hazafiság, élet a hátországban.
Pályázni április 30-ig két kategóriában (próza és vers) lehet. A pályázatra még nem publikált írásokat várnak. Egy pályázó maximum kettő verset és egy prózai írást küldhet be. Versnél terjedelmi korlát nincs, prózánál maximum 15 ezer karakter (szóközökkel együtt). A pályázatra a jelentkező kizárólag saját szellemi tulajdonát képező művet küldjön be. Ha a pályázó máshonnét vesz át szöveget/szövegrészletet (akár csak néhány szót is), akkor mindig pontosan tüntesse fel az átvétel tényét.
A pályázat jeligés. Nevezési díj nincs, a nevezés alsó korhatára 16 év.
A pályaműveket elektronikusan
az irodalmidij@gvkik.hu e-mail címre,
és nyomtatott formában is a következő címre kérik elküldeni:
Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ, 2100 Gödöllő, Dózsa Gy. út 8.
Mindkét esetben fel kell tüntetni az üzenet tárgyában vagy a borítékon: Gödöllői Irodalmi Díj 2014.
A pályaművekre csak a jeligét szabad ráírni, és a kategóriát (vers vagy novella). Kézírásos pályaműveket nem fogadnak el, és a pályaműveken személyes adat NE szerepeljen. A pályázathoz külön, zárt borítékban (email-ben külön word dokumentumban) csatoljanak egy adatlapot: jelige, név, életkor, kategória, lakcím, telefonszám, email-cím, bemutatkozás. A jelentkezőktől pár soros bemutatkozást kérnek, valamint a gödöllői kötődés részletezését, amennyiben nem rendelkezik állandó gödöllői lakhellyel.
A beérkezett műveket neves személyekből álló szakmai zsűri bírálja el:
- Czigány György, József Attila-díjas író, költő, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze
- Galántai Zoltán, író, jövőkutató
- Kemény István, József Attila díjas költő
A pályázat összdíjazása 200 ezer forint, amit a zsűri a beérkezett alkotások függvényében oszt meg. Ezen felül a díjazottak oklevélben részesülnek.
A Gödöllői Irodalmi Díjat 2014. május 31-én, szombaton, a Könyv Ünnepe Gödöllőn rendezvény keretében adják át.
További információ: http://www.gvkik.hu
Leadben szereplő kép forrása: LINK

További írások a rovatból
Kilenc szabad növény és Boszorkányok nyara – Recenzió Sánta Miriám és Sárkány Tímea 2023-as köteteiről
Hegymegi Flóra és Horváth Florencia beszélgetése a Kötetlenül sorozat keretében