art&design
2014. 02. 27.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Színház és a Csokonai Nemzeti Színház a Kaposvári Egyetemmel
2014. február 20-án együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a Kaposvári Egyetem. Az együttműködési megállapodás alapján a Kaposvári Egyetem művészeti karának hallgatói – látványtervezők, mozgóképszakos és színészhallgatók – a tanulmányaik mellett lehetőséget kapnak gyakorlatban is kipróbálni tudásukat, képességeiket a két színházban.
A Nemzeti Színház számára kiemelten fontos, hogy közvetlen szakmai kapcsolatot tartson fenn azokkal a műhelyekkel, oktatási intézményekkel, amelyek a színházművészet leendői alkotóit képezik. A mostani együttműködés azt a célt szolgálja, hogy a kaposvári egyetem hallgatói különböző előadásokban szerepet kapjanak, részt vehessenek a készülő produkciók létrehozásában, a színészhallgatók, mozgóképszakos hallgatók és látványtervezők bekapcsolódhassanak az alkotói folyamatokba, közvetlenül megismerkedhessenek egy működő színházi intézménnyel. Ennek első lépcsője a készülő János Vitéz előadás, amelyben másodéves kaposvári színészhallgatók szerepelnek, az előadás plakátterveit a művészeti kar vizuális intézetének hallgatói nyújtották be, és azok közül választotta ki a Nemzeti Színház a nyertes alkotást. Az intézmény a Jövőben is tervezi, hogy a különböző produkciók létrehozásában fiatalokat foglalkoztasson, hosszú távú művészi, szakmai kapcsolatokat ápoljon a Kaposvári Egyetemmel.
A debreceni teátrum együttműködése a Kaposvári Egyetemmel azt szolgálja, hogy a színház világával ismerkedő, azt tanuló hallgatók a Csokonai Nemzeti Színház munkájába is bekapcsolódhassanak. Az együttműködés jegyében négy kaposvári diák tölti most gyakorlati idejét a Debrecenben, több produkcióban is részt vesznek, így a Novemberi éjben és az Antigonéban, Gemza Péter igazgatóhelyettes pedig tanárként van jelen az egyetem művészeti karának munkájában.
Forrás: Csoknai Nemzeti Színház, sajtóközlemény.

További írások a rovatból
Keresztes Zoltán privát ikonjai mellé
Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról
Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában