Az író Berlinből telefonon elmondta, hogy mindig fölkérésre írta az eszmefuttatásokat. Az esszék többsége a rendszerváltás óta született, mert korábban Magyarországon nem is jelenhettek volna meg. 

Az Auschwitz, a holokauszt, a kultúra szavak gyakoriak az írásaiban, összefüggésében is úgy tarja, hogy a holokausztról való gondolkodás, majd az etikai döntés értékítéletet jelent. "Aki nem képes szembenézni a múltjával, az arra van ítélve, hogy örökké megismételje azt" - jegyezte meg az író.

Idézte Angela Merkel német kancellárt, aki szerint ma már a német identitáshoz tartozik a holokauszt, annak tudata, hogy ez megtörtént. A fiúk rámutatnak apáik bűneire és helyettük kérnek bocsánatot Európától. Az érdekli őket, hogy mi lesz a jövőben, hogyan tovább. 

A kancellár szavaival a németek megmutatják a világnak, hogy a történelmi trauma hogyan válhat kulturális értékké - mondta Kertész Imre. 

A holokauszt gonosz erőket szabadított fel, példaként hozta föl, hogy szinte teljesen kiirtották a litván és a lengyel zsidóságot, s a kelet-közép-európai országok nehezen néznek szembe történelmük sötét korszakával.

Kertész Imre azt mondta, hogy ő "atonális" prózát ír, mert "Auschwitz után nem is lehet mást". Ez az irodalomban azt jelenti, mint az atonalitás (hangnemnélküliség) a zenében, vagyis nincs olyasfajta alaphang, mint amilyen a XX. század elején jellemezte az irodalmi nyelvet, ennek leáldozott. 

"Van a 12 szabad hang (dodekafónia) és annak variációi. Kulturális értékeink tehát különbözőek, nem élünk egységes kultúrában, s ezt a prózában is érvényesíteni kell" - fejtette ki az író.

Hafner Zoltán irodalomtörténész - aki az esszékötetet szerkesztette - elmondta, hogy ő kezdeményezte a kötet megjelentetését, mert az írásoknak csaknem a fele szétszórt volt: három-négy kivételével német fölkérésre született, s különböző helyeken jelent meg. 

Az életműnek ezen a mindmáig kevéssé vizsgált területén is megkerülhetetlen írások sorakoznak, s talán így összeszedve könnyebb lesz értékelni őket, márpedig Bibó István (1911-1979) politikai gondolkodó óta nem volt olyan tisztán látó elemző, mint Kertész Imre - tette hozzá. 

Kertész Imrének szinte valamennyi írása ismételt számvetés azokkal a történelmi sérülésekkel és társadalmi problémákkal, amelyek a diktatúrák elmúltával is az emberekkel maradtak ebben a régióban, s továbbra is veszélyeztetik az egyéni szabadság megteremtésének lehetőségeit.

A kötet szerkezete adta magát, négy fejezetre oszlik, időrendben halad, követi, ahogy az író bemutatja a benne zajló szembenézési folyamatot.

Hafner Zoltán elmondta, hogy Kertész Imre számára nagyon fontos Krúdy Gyula, Szomory Dezső, Márai Sándor és Ottlik Géza munkássága. Ezeknek az íróknak a nyelvi gazdagsága, kifejezőerejük finomsága áll hozzá közel. 

Kertész Imre az utolsó olyan nagyformátumú író, aki még a Nyugat folyóirat nemzedékéhez sorolható. Ezeknek az íróknak a többsége a diktatúrák idején belső emigrációba kényszerült, mint például Ottlik Géza, de Kertész Imre is - jegyezte meg az irodalomtörténész.