bezár
 

zene

2014. 02. 19.
Sikerrel zárult a Nemzeti Filharmonikusok spanyol turnéja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy sikerrel zárult a Nemzeti Filharmonikusok négy hangversenyből álló kamarazenekari koncertsorozata Spanyolországban.

prae.hu

A kedden véget ért turné során a zenekar Vitoriában, Lleidában és Gironában adott egy-egy koncertet, majd utolsó és egyben legjelentősebb állomásként a barcelonai Palau de la Musicában lépett fel. Az 1900-as évek elején épült patinás koncertterem zsúfolásig megtelt, és a közönség olyan lelkesen fogadta a Bach műveiből összeállított programot, hogy az együttesnek két ráadást is kellett adnia - derül ki a zenekar MTI-hez eljuttatott szerdai közleményéből.
    
A műsor első részében a német zeneóriás I. Brandenburgi versenye és f-moll zongoraversenye hangzott el Kocsis Zoltán szólójával. A szünet után a zenekar koncertmestere, Kuklis Gergely játszotta az a-moll hegedűversenyt, befejezésül pedig az I. (C-dúr) zenekari szvit csendült fel.
    
A Nemzeti Filharmonikusok spanyolországi turnéit több mint másfél évtizede az Agencia Camera ügynökség szervezi. Legutóbb 2012-ben jártak az országban, akkor is négy városban (Girona, Barcelona, Alicante és Murcia) adtak teltházas, ráadásokkal teli hangversenyeket.
    
A mostani, sikeres turné után a szervező ügynökség ígérete szerint tovább folytatódik a közös együttműködés - közölte a zenekar.  
    
A Nemzeti Filharmonikusokkal a hazai közönség legközelebb a Próbatermi vendégség című sorozat következő előadásán, március 1-jén találkozhat a Művészetek Palotájában. A kamaraprodukciók mellett elhangzik majd Vivaldi Gloria című műve is Antal Mátyás vezényletével.

 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés