bezár
 

zene

2014. 02. 17.
Májusban ismét az Operamatiné műsorán a Ruszalka
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A februári bemutató sikerére való tekintettel májusban is látható lesz a Művészetek Palotája Operamatiné sorozatában a Ruszalka című opera.

prae.hu

Az összegzés felidézi, hogy tavaly májusától új műfajjal, az operával bővült a Művészetek Palotája ifjúsági sorozata, a Matinékoncertek. Az első bemutató, A bűvös vadász után 2014. február 9-én Dvorák Ruszalka című művét vitték színre a fiatalok számára jól befogadható formában, az eredeti művet rövidebbé, a színpadi játékot gyerekbaráttá téve. Az opera cselekménye így egy különösen jól érthető, élvezhető mesévé válik, amelyet a zene még izgalmasabbá, még szerethetőbbé varázsol - olvasható az összegzésben.
    
A februári Operamatiné előadása előtti estén a New York-i Metropolitan Operából (Met) is a Ruszalkát láthatta élő közvetítésben a Művészetek Palotája közönsége a világhírű Renée Fleminggel a főszerepben. A többszörös Grammy-díjas szoprán az előadás előtt interjút adott a közmédiának.
    
"Ruszalka hihetetlenül fontos a karrierem szempontjából. Egyrészt vannak csehek a felmenőim között, ez mindenképpen számít. Gyermekkoromban sokat hallottam ezt a nyelvet. Másrészt pedig itt a Dal a Holdhoz, amellyel első komoly sikeremet arattam, s amely összefonódott a nevemmel" - mondta a Bartók Rádióban elhangzott interjúban Renée Fleming.
    
Mint mondta, a Ruszalka az egyik abból a tíz szerepből, amelyet akár személyesen neki is írhattak volna. "Tényleg nagyon kényelmesen érzem magam benne, nem véletlen, hogy már több mint húsz éve éneklem. Nagyon szeretem" - jegyezte meg a szoprán.
    
Renée Fleming úgy vélte, elsősorban hangilag áll jól neki ez a szerep, és a zenében is van egy nagy adag drámaiság, mindeközben pedig "abszolút lírikus". Hozzátette: Ruszalka személyiségét megformálni már sokkal nehezebb, hiszen nem ebből a világból való, nem emberi lény, érzései viszont hihetetlenül emberiek. Tartozni akar valakihez, aki szakít vele. A második felvonás nagy részében pedig meg sem szólal, hiszen néma. A szoprán szerint ez már komoly kihívást jelent.
    
Arra kérdésre, hogy milyen cseh nyelven énekelni, Renée Fleming úgy válaszolt: első alkalommal sokat kellett gyakorolnia a helyes kiejtést és hangképzést, de végül úgy találta, hogy a cseh egy nagyon hálás, szépen hangzó, igazán zenei nyelv.
    
Az énekesnő nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy az átlagnál többször adhatta elő a Ruszalkát, amely - mint fogalmazott - nem egy sokat játszott darab, az operaházak csak ritkán tűzik műsorra.
    
Az interjúban Renée Fleming beszélt arról is, hogy személyében most először énekelte operaénekes az amerikai himnuszt a Super Bowlon, a tengerentúli profi amerikaifutball-liga döntőjében. A döntőt több mint 100 millióan nézték világszerte, miközben a Metropolitan Opera közvetítései 2-3 millió emberhez jutnak el.
    
"A 2 millió és a 110 millió között tényleg nagy a különbség. Ettől függetlenül hihetetlenül örülök, hogy a Met-közvetítéseket ennyien látják. Ez tényleg fantasztikus, s bátran ki merem jelenteni, ez a legnagyobb esemény az opera történetében, a szövegek feliratozása óta" - fogalmazott Renée Fleming.
    
A Met-közvetítéseket azért tartja fontosnak, mert olyan emberekhez is eljuthatnak így az előadások, akik álmodni sem mernének arról, hogy életükben akár egyszer is eljussanak a Metbe. "Nagyszerű ajándék ez: ajándék a közönségnek és ajándék nekünk. Amikor például a világ egy eldugott sarkába utazom, tudom, hogy az emberek ismernek engem és ez fantasztikus" - fogalmazott a világhírű énekesnő, akit a Met következő évadában a Víg özvegy című operában láthat majd a közönség.

 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés