bezár
 

zene

2014. 02. 03.
A Cure új lemezt ad ki
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat évvel legutóbbi stúdióalbuma után egy új lemez kiadásának tervét jelentette be hétfőn a Cure. A Robert Smith által vezetett, csaknem négy évtizede létező brit gothic rock zenekar 2014-re egy koncert DVD-sorozatot is ígér a rajongóknak.

prae.hu

Az új anyag valójában nem annyira új, mert dalait ugyanabban az időben rögzítették, amikor a 2008-ban megjelent legutóbbi Cure stúdiólemez, a 4:13 Dream számait. Az eddig kiadatlan album munkacíme: 4:13 Scream - tette közzé a zenekar egy hivatalos közleményben, amelyet a Chain of Flowers elnevezésű blogon publikáltak.
    
A következő hónapokban egy sor koncert DVD várható a Cure-tól, a pletykák szerint ezek között lesz a The Cure in Orange című legendás 1986-os franciaországi est videója, valamint az 1993-as detroiti fellépés, a Show kép- és hanganyagának újrakiadása.
    
A 2014-es esztendő meglehetősen zsúfoltnak ígérkezik minden idők egyik legsikeresebb, eddig mintegy 27 millió lemezt eladott alternatív rockzenekara számára, amely idén ünnepli első lemeze, a Three Imaginary Boys megjelenésének 35. évfordulóját. A március 28-29-i koncertekre a londoni Royal Albert Hallba mindössze két perc alatt elkelt valamennyi jegy; a Cure jótékonysági fellépéseit egy gyermekrák alapítvány, a Teenage Cancer Trust javára szervezték.
    
Az idei program részeként a Cure tervezi, hogy felújítja a korábbi trilógia-koncerteket. A zenekar 2002-ben három, koncepciójában összetartozó lemezét, a Pornographyt (1982), a Disintegrationt (1989) és a Bloodflowerst (2000) teljes egészében eljátszotta egy berlini koncerten; később ez megjelent DVD-n. A következő "adag" 2011-ben a Three Imaginary Boys (1979), a Seventeen Seconds (1980) és a Faith (1981) volt, a mostani elképzelések szerint pedig a The Top (1984), a The Head On The Door (1985) és a Kiss Me Kiss Me Kiss Me (1987) kerülne terítékre együtt.
    
A Cure jelenlegi felállása: Robert Smith (ének, gitár), Simon Gallup (basszusgitár), Roger O'Donnell (billentyűs hangszerek), Jason Cooper (dob, ütőhangszerek) és Reeves Gabrels (gitár).


 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés