bezár
 

zene

2014. 01. 31.
A Skid Row és az Ignite is jön a FEZEN-re
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dallamosság, lázadás, energia – kezdődhetne így akár a Skid Row, akár az Ignite jellemzése. “És mindketten fellépnek a 2014-es FEZEN fesztiválon" – tehetik hozzá büszkén a szervezők.

prae.hu

A hosszú haj és a szegecselt bőr volt akkor még a jelkép, és a heavy jelző is járt a metal elé, amikor pár New Jersey-i srác elhatározta, hogy meghódítja a világot. Ők voltak a Skid Row. Sikerült, a nyolcvanas évek végére top tízes slágerekkel, arany- és többszörös platinalemezekkel büszkélkedhettek: a 18 and Life, az I Remember You vagy a Youth Gone Wild mind-mind világsláger lett. 

Övék volt világ, a lázadás győzött, és már nem volt miért harcolniuk – ezért egymás ellen fordultak. 1996-ban feloszlott a zenekar. Most már szerencsére tudjuk, hogy csak ideiglenesen, a két alapító, Rachel Bolan és Dave Sabo a 2000-es évekre talpra állította a zenekart, és a felkelés azóta is folytatódik... 2013-ban kezdték meg egy kislemez sorozat kiadását United World Rebellion címmel, a nem egészen egy éve megjelent első kiadványt hamarosan több is követi. Augusztus 2-án, szombaton a FEZEN színpadán is hallhatják a rajongók az új darabokat, de természetesen egy Skid row koncert sem múlhat el a régi slágerek nélkül.

2007 és 2011 után ismét a FEZEN-en lép fel az Ignite zenakar. Pár évig takaréklángon működött az egyik legismertebb kaliforniai dallamos hardcore csapat, amíg Téglás Zoli a Pennywise-ban segített ki, de most ismét gőzerővel dolgoznak egy vadonatúj albumon. Áprilisra el is készül az új korong, aminek címe még nem ismert, de a magyarországi bemutató helye és időpontja igen: augusztus elseje, FEZEN Fesztivál, Székesfehérvár.

Forrás: sajtóinformáció, FEZEN Fesztivál.
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés