zene
2014. 01. 23.
Snétberger Tehetség Központ: indulnak a meghallgatások
Ismét felvételt hirdet a Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ a nyári kurzusára.
Az idén nyáron induló kurzusra február 28. és március 9. között tartanak meghallgatásokat Miskolcon, Salgótarjánban, Szegeden, Kecskeméten, Győrött, Kaposváron, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Budapesten és Felsőörsön. A fővárosi meghallgatás március 8-án, szombaton a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban lesz - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t.
A felhívás szerint azokat a 12-20 éves fiatalokat várják, akik gitáron (klasszikus, dzsessz, basszus), bőgőn, csellón, hegedűn, brácsán, cimbalmon, zongorán, ütős (dob, perka, darbuka) vagy fúvós (klarinét, trombita, szaxofon) hangszeren játszanak, nyitottak a dzsesszre, a világ- és klasszikus zenére. Szintén jelentkezhetnek, akik valamilyen hangszeren játszanak és emellett dzsesszéneket is szeretnének tanulni.
Az intézmény névadója és művészeti vezetője, Snétberger Ferenc Németországban élő világhírű gitárművész az MTI-nek egy korábbi interjúban elmondta: arra törekednek, hogy az iskola szakemberei által nyújtott többirányú, angol és német nyelv tanulását is tartalmazó képzéssel minél gyorsabban továbbsegítsék a tehetségeket zenei szakiskolákba és felsőfokú intézményekbe Magyarországon és külföldön egyaránt, néhányan pedig Felsőörsről kikerülve a színpadon is azonnal megállják a helyüket.
Az elmúlt három évben többen sikerrel felvételiztek hazai zeneművészeti főiskolára és a bécsi főiskolára. Az elmúlt tanévben Snétberger mellett olyan oktatók tanítottak Felsőörsön, mint például László Attila (gitár), Bacsó Kristóf (szaxofon) Lantos Zoltán (dzsesszhegedű), Barcza Horváth József (basszusgitár, bőgő), Lamm Dávid (gitár), Mohay András (dob), Muck Ferenc (szaxofon), Szakcsi Lakatos Béla (dzsesszzongora) vagy Szőke Nikoletta (dzsesszének).
A Snétberger Zenei Tehetség Központ 2011 nyarán nyitotta meg kapuit a Balaton-felvidéken, Felsőörsön a magyar és a norvég állam támogatásának köszönhetően. A központ hátrányos helyzetű roma tanítványai bentlakásos képzési formában évi 12 hetet eltöltve tanulnak Felsőörsön.
A Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatásaira a www.snetbergerkozpont.hu-n található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni. A diákok videofelvételt vagy hanganyagot is küldhetnek magukról, amelyen kíséret nélkül zenélnek.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Kulcsár Szabó Ernő válaszai a prae.hu AI-körkérdésére