irodalom
2014. 01. 23.
Szigorúbb cenzúra Kínában
A társadalom fokozottabb védelmére szigorúbb szabályok szerint szűrik a Hongkongból és Tajvanról Kínába érkező könyveket azok tartalma alapján - írja a South China Morning Post (SCMP) napilap.
Az újság értesülései szerint a szigorítást elrendelő határozatot még decemberben kiadta az illetékes pekingi hatóság, azt ugyanakkor a szárazföldi Kína kiadóinak személyesen juttatták el, hivatalosan nem jelentették be. A rendelkezések célja a közönséges és politikailag káros tartalmak kigyomlálása, a potenciális olvasóközönség fokozottabb védelme - így az indoklás.
Az SCMP megemlíti, hogy az idén több hongkongi feng shui szakértő is panaszkodott amiatt, hogy nem sikerül könyvét a kínai hatóságokkal elfogadtatni, de ugyanígy a szerencsejósló könyvek is eltűntek a piacról.
Egy, a lapnak nyilatkozó forrás szerint a szigorítás oka a kínai kormány idegessége, melyet a belpolitikai korrupciós ügyek tucatjával való napvilágra kerülése és a külpolitikai fejlemények is fokoznak. Nemcsak a hongkongi és tajvani, de a szárazföldi kínai publikációk ellenőrzése is fokozódik, a külföldi könyvekre ugyanakkor nem vonatkoznak a rendelkezések - állítja a lap.
A héten korábban a hongkongi sajtó arról is beszámolt: a kínai hatóságok három hónapja őrizetben tartják Jao Ven-tien másként gondolkodó írót, hivatalosan csempészés és az importvámok kijátszása vádja miatt. Jao ugyanakkor Jü Csie amerikai íróval közösen egy, a jelenlegi kínai elnök, Hszi Csin-pingről szóló, a politikust nem kifejezetten pozitív színben feltüntető könyvön dolgozott. A "Kínai keresztapa" címet kapott kötet a korábbi tervek szerint áprilisra készült volna el. Jü a South China Morning Postnak nyilatkozva úgy fogalmazott: véleménye szerint a könyv társa őrizetbe vételének fő oka. Jao 2010-ben vált ismertté a Kínában betiltott, az akkori miniszterelnököt, Ven Csia-paót Kína legnagyszerűbb színészének nevező könyve nyomán.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje