zene
2014. 01. 22.
Az Anna and the Barbies Hollandiában járt
Sikerrel szerepelt az Anna and the Barbies zenekar a hétvégén zárult Eurosonic Noorderslag fesztiválon a hollandiai Groningenben.
A zenekar a Magyar Rádió küldötteként vett részt a groningeni fesztiválon, ahol Nagyszínházban adott 45 perces koncertet még január 17-én. Mint írják, "a teltházas koncert azért is különleges, mert a fesztiválon ritkán fordul elő, hogy egy zenekar előadását elejétől a végéig végighallgatja a közönség."
A koncertet - amelyet a svéd közrádió munkatársai rögzítettek - a Petőfi Rádió Eleven műsorában is meghallgathatják az érdeklődők január 24-én 23 órától. A fesztiválon 39 nemzet 337 zenekara, előadója lépett fel összesen több mint 38 ezer érdeklődő előtt.
Az Anna and the Barbies a pénteki nagykoncert után szombat délután a Feithhuisban adott akusztikus koncertet, este pedig felléptek a Jazzcafe de Spieghelben is, mindkét helyen teltház előtt. Az együttes számos fesztiválra kapott meghívást, köztük a hollandiai Lowlandsre is.

További írások a rovatból
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Más művészeti ágakról
A Zenica felett az ég és A fekete kert a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán