bezár
 

zene

2014. 01. 15.
A Carnegie Hallban is bemutatják Jenkins A walesi bárdok című kantátáját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A zeneszerző 70. születésnapjának alkalmából jövő hétfőn a New York-i Carnegie Hallban is bemutatják Karl Jenkins Arany János balladájára komponált, A walesi bárdok című kantátáját.

prae.hu

Ez lesz a zenemű amerikai premierje, amelynek védnökei Károly walesi herceg, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Jim Parc Nest, Wales fődruidája. A zeneszerző is az előadás díszvendége lesz, a kantátát ezúttal nem ő vezényli a 2800 néző befogadására alkalmas Stern Auditórium Perlman színpadán.
    
"Jenkins a világ egyik leggyakrabban játszott kortárs zeneszerzője" - jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva Irinyi László, a Concert Masters International (CMI) koncertszervező cég ügyvezető igazgatója.
    
A walesi származású komponistát Irinyi kérte fel, hogy írjon szimfonikus zeneművet Arany János balladájára. A kantáta világpremierje 2011. június 21-én Budapesten a Művészetek Palotájában volt, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a MÁV Szimfonikus Zenekarral, majd bemutatták Walesben is, a legrégebbi walesi művészeti fesztivál nyitóhangversenyén.
    
"A mű érdekessége, hogy három - magyar, angol és walesi - nyelven is előadható. Az angol fordítást a nemrégiben elhunyt Zollman Péter készítette. Az eredeti Arany-költeményről walesi fordítást is készíttetünk" - mondta a CMI igazgatója.
    
"Az előadásban egy szimfonikus zenekar és öt szólista mellett egy közel 300 fős vegyeskar fog részt venni, amelynek tagjai Új-Zélandról, Hongkongból, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Magyarországról érkeznek New Yorkba" - tette hozzá.
    
A magyar kultúra napjának előestéjén bemutatandó produkció magyar szereplője a Dunaújvárosi Egyesült Vegyeskar lesz. Az előadás előkészítésében a Distinguished Concerts New York partnerei a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központja és New York-i Magyar Ház is, ahol a koncert előestéjén fogadást adnak a zeneszerző tiszteletére. Az eredetileg magánkezdeményezésként indult projekt élvezi a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatását is.
    
Irinyi László elmondta, hogy a Carnegie Hall után Karl Jenkinsnek május 9-én Londonban és október 6-án Budapesten is lesz jubileumi születésnapi koncertje. A walesi bárdok zenéje mindhárom előadáson felcsendül.

 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Renaud-Delage: Gru 4
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés