bezár
 

zene

2014. 01. 14.
A Sziget fala is bekerült az albumba: Before I Die
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A világon több mint 400 helyen épített Before I Die "fal" közül a budapesti Sziget Fesztiválon felállított alkotás is bekerült a nemrég napvilágot látott Before I Die albumba.

prae.hu

‘Before I die I want to...’ azaz „Mielőtt meghalok, szeretnék...” A Before I Die projekt New Orleansban indult, Candy Chang munkájaként, 2011-ben. Egy fekete fal, ahová mindenki felírhatja vágyait, amit szeretne még beteljesíteni életében.

Az első fal felállítása óta több mint 425 Before I Die fal épült, 60 országban, majd’ 25 nyelven. Két évvel ezelőtt, a Sziget és a Banner Casting csapata együtt építették fel az első Before I Die falat Budapesten, s több tízezer ember osztotta meg a gondolatait és reményeit a Sziget fesztivál ideje alatt.

Az illékony alkotás megkívánta, hogy valamilyen módon maradandóvá váljon, ezért a Before I  Die létrehozói albumot készítettek, egy könyvet, amivel megünnepelhetik  a leginspirálóbb falakat és a mögöttük rejlő történeteket, a világ minden tájáról. A könyv összegyűjti és megmutatja egy-egy közösség reményeit, kívánságait, s a budapesti szervezők nagy örömére a Szigeten felállított fal is bekerült a kiválasztottak közé. A Publishers Weekly így írt a megjelenő könyvről: „Erős és értékes emlékeztető, hogy az élet nem áll meg, és soha sem túl késő, vagy túl korai csatlakozni az örömhöz."

„Az az egy hét nem csak maradandó emlékeket adott mindenkinek, aki részt vett benne. Szorosabbá fűzte a kapcsolatot az alkotó és a hazai csapatok között és Candy felkérésére közösen választották ki a Budapest Before I Die fal képeiből azokat, amelyek helyet kaptak a Before I Die könyvben” – mondta Banner Szűcs Lóránd, a haza Before I Die csapat főszevezője. – „A megtiszteltetés mellett, hatalmas öröm is egyben, hogy egy gondolatból ilyen maradandó érték született" – tette hozzá.

A könyv, amiben Budapest méltón képviseli magát és az itt élő embereket, egyszerre magába foglal designt, fantasztikus képeket, és elgondolkodtató emberséget.
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés