bezár
 

zene

2014. 01. 02.
Cseh Tamás-emlékkoncert a Kolibri Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szevasz Tamás! címmel emlékkoncertet adnak pályatársai Cseh Tamás énekes, dalszerző születésének évfordulóján, január 22-én a Kolibri Színházban.

prae.hu

Cseh Tamás (1943-2009) pályatársaival több mint negyven éve kezdett énekelni, 1973 márciusától az Ad Libitum együttessel, amelynek tagjai akkoriban Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor voltak. 1976-tól Másik Jánossal a 25. Színházban adta elő a Levél nővéremnek első számait  olvasható a Kolibri Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
    
Mint írják, január 22-én, a magyar kultúra napján Cseh Tamás születésének évfordulója alkalmából egykori társai adnak koncertet a Kolibri Színházban, felidézik a közös dalokat és a Cseh Tamás emlékére született újabb szerzeményeket is bemutatják a közönségnek.
    
Negyedszázaddal ezelőtt, a rendszerváltás idején születtek az Új dalok, amelyeket Dömölky János filmrendező felvétele is megőrzött. Az újonnan rekonstruált videót is bemutatják a Szevasz Tamás! című esten, így a Bereményi Gézával írt dalokat énekelve Cseh Tamás is megjelenik a Kolibri Színház megemlékezésén.
    
Az esten többek között elhangzik a Gróf Széchenyi István, a Kelet-Európa, a Csönded vagyok, A jobbik részem, a Kamasz, az Amikor begerjed a jóindulat, A képzelet szálfái között, a Rajtam maradt télikabát és a Lánchíd című szám. Az első rész végén az Ad Libitum  Novák János, Kecskeméti Gábor, Bornai Szilveszter és Darvas Kristóf  zenél. Majd Másik János dalai szólalnak meg. Az estet az Ad Libitum és Másik János közös programja zárja.
    
A műsort a Kolibri Színház és a Cseh Tamás Archívum állította össze, a szerkesztő Hanák Gábor. Az est részletes programja a színház honlapján megtalálható.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés