art&design
2013. 12. 31.
A Bozsik Yvette Társulat táncelőadásával zár vasárnap a Chagall-Ámos ikerkiállítás
Meghosszabbítva tart nyitva szombaton és vasárnap a Marc Chagall és Ámos Imre művészetét bemutató ikerkiállítás, amelynek vasárnapi zárásán a Bozsik Yvette Társulat táncelőadása látható majd a Magyar Nemzeti Galériában Budapesten.
Marc Chagall orosz-francia festőművész 65 alkotását, köztük az Élet (La vie) című főművét is felvonultató Háború és béke között című tárlatot Ámos Imre a "magyar Chagall" a háború örvényében 1937-1944 című 45 munkából álló válogatása kíséri. A két tárlat Chagall és Ámos festészetének párhuzamosságait mutatja be – közölte a nemzeti galéria az MTI-vel.
A tájékoztató szerint gyerekeknek szóló tárlatvezetéseket tartanak csütörtökön és pénteken délelőtt, míg szombaton és vasárnap meghosszabbított nyitva tartással, este hét óráig várják az érdeklődőket a múzeumba.
A vasárnapi záráson Igor Sztravinszkij Tavaszi Áldozat című művéből táncol el részletet a Bozsik Yvette Társulat, mások mellett Fülöp Tímea és Vati Tamás közreműködésével.

További írások a rovatból
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről