Ő Dés László, aki két nappal a 60. születésnapja után teltházas koncertet fog adni a Sportaréna közönségének. Ott lesz csomó rokon, barát, kritikus és kritikátlan, idős és fiatal, zenéhez értő és zenéhez nem értő, aki és mind rajongani fog. Teljes joggal.



Dés ugyanis az a multiinstrumentalista, zeneszerző és kicsit énekes, aki csomó képességgel és készséggel bír egyszerre: képzett, tehetséges, elismert, nem megosztó, érzékeny, fülbemászó, minőségi, profi, évtizedeken keresztül sikeres, magát sok területen kipróbáló, optimális mértékben giccses és tud háttérben maradni, de az előtérrel sincs baja. Ezek együttes jelenléte pedig elég ritka darab a hazai, de a nemzetközi zenei életben is.
 
Éppen ezek miatt unalmasan telő percekre aligha kell számítani a koncerten, a teljes életművet felvonultató esten ugyanis ott lesz szinte mindenki, akivel valaha együtt dolgozott Dés: a teljes Jazz+Az, a Férfi és Nő színész-énekesei, Fekete-Kovács Kornél, Snétberger Ferenc, Horváth Kornél, és ha minden igaz, akkor kifejezetten erre az alkalomra írt dalokra is lehet majd számítani.



Dés László negyven éve induló karrierjét némi önkénnyel élve három, egymás mellett futó szakaszra lehet osztani. Pályája kezdetén, még egyetemista korában, illetve a végzést követő pár évben inkább kísérletező, dzsesszesebb zenekarokat működtetett (Dimenzió I., nem kis szerénységgel Supergroup, majd Dimenzió II.), melyekkel egyrészt annak ellenére, hogy rétegzenét játszott, hatalmas sikereket ért el, másrészt már ebben az időszakban is igyekezett a dzsessz műfaji határait egészen a rockig, sőt, azon túl is feszíteni.

Az instrumentális koncerteket adó Supergroup-pal egyébként sportcsarnokokat töltöttek meg, de az elnevezés elsősorban az együttes összetétele miatt legitim, hiszen Dés itt együtt játszott három elég híres Jánossal (Másik, Solti, Karácsony), no meg a nem kevésbé ismert Tátrai Tiborral és Lerch Istvánnal, illetve Szende Gáborral és Tóth Tamással.



Aztán Fal mögött címmel provokatívnak szánt, de a rendszer ingerküszöbét nem elérő szólóalbumot adott ki. Pedig az 1984-ben kijött lemez borítója minden szempontból alkalmas lett volna a betiltásra, csakhát – Dés szavaival élve – a műfaj súlytalan volt. Ebben a “súlytalanságban" lubickolva pedig Dés szépen elindulhatott karrierjének második két állomása, a közönségsikerek felé.
 
A zenész diszkográfiáját elnézve az lehet az ember érzése, hogy a 90-es években nem lehetett Dés nélkül filmzenéről beszélni. Ez nyilván túlzás, de tény, hogy az évtized során minden évben elkészült legalább egy film vagy musical, aminek a zenéjét ő írta.



Aztán a 2000-es évekre a lendület kicsit alábbhagyott, de ez még mindig tíz fölötti albumszámot jelent, ami a hazai zenei életben nem kis teljesítmény. Szakított a filmzenékkel, hogy újra saját maga felé vegye az irányt: szólóalbumokat jelentetett meg, illetve Trio Stendhal nevű együttesével ismét előtérbe került az experimentálisabb, instrumentális zene.



Dés László valóban nagy utat járt be már eddigi élete során is; sokszínű, eklektikus pálya az övé, melynek legemblematikusabb részeit 2014. január 11-én 20.00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában élőben is meg lehet nézni és hallgatni.

A jegyek elég gyorsan fogynak, de a napokban, a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb szektorokat nyitottak meg a közönség előtt.

(Képek forrása: Dés László hivalos honlapja: www.des.hu)