film
2013. 12. 29.
Overdose – Vágta egy álomért: a mozikban is látható a magyar dokumentumfilm
Egészestés film készült Overdose-ról, az utóbbi idők legsikeresebb magyar színekben versenyző lováról. Az HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Filmteam Kft. produkciójában elkészült filmet karácsonykor láthatták a HBO műsorán, 2013 decemberében és 2014 januárjában pedig számos hazai mozi műsorára tűzi.
A film rendezője, Ferenczi Gábor (A barátkozás lehetőségei – 40. Magyar Filmszemle, 2009: Legjobb tévéfilm díja) alkotótársaival, Idrányi Flórával és Gül Togay-al 2008. novembere óta követi kamerájával az akkor még veretlen és nagy jövő előtt álló "csodaló" sorsát, a körülötte zajló eseményeket.
"A film készítői öt éven át követték ennek a csodálatos versenylónak az útját – jóval tovább, mint ahogy az a legtöbb dokumentumfilm esetében lenni szokott. Az eredmény egy lebilincselő történet egy csodálatos lóról, az állhatatosság igazi példájáról, amit az HBO örömmel mutat be a magyar nézőknek" – mondta Hanka Kastelicova, az HBO dokumentumfilmekért felelős executive producere.
A film az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap tavaly októberben kezdődött hosszútávú együttműködése keretében jött létre, melynek célja egészestés kreatív dokumentumfilmek közös létrehozása.
Az HBO-n december 24-én és 27-én láthatták az érdeklődők a filmet, amit januárban ugyan nem tűz újra műsorra az HBO, de a későbbiekben megéri figyelni a tévéújságot!
Az ország mozijaiban 2013 decemberében és 2014 januárjában is vetítik majd a kreatív dokumentumfilmet.
Mozitérkép:
https://mapsengine.google.com/map/u/0/edit?mid=z50xgYD_TJMc.krJnFzd0_Ty4
Az Uránia Nemzeti Filmszínház műsorán 2014. január 7-ig:
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=147177
Az Overdose – Vágta egy álomért Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/pages/Overdose/215428538632851?ref=hl
A filmről:
Overdose - Vágta egy Álomért
Színes, magyar dokumentumfilm, 73 perc, 2013
Korhatár:
![](/prae/upload/images/12_age_icon%284%29.png)
Rendező: Ferenczi Gábor
Forgatókönyvíró: Ferenczi Gábor, Idrányi Flóra, Gül Togay
Zeneszerző: Barcza Gergely
Operatőr: Lovasi Zoltán, Markert Károly, Szőnyi István, Rév Marcell
Producer: Hanka Kastelicová, Major István
Vágó: Thomas Ernst, Politzer Péter, Szalai Károly
Kreatív producer: Gül Togay
Szereplők: Mikóczy Zoltán, Ribárszki Sándor, Budinszki Barbara, Szmodits Zsolt
"Egy szlovákiai magyar acélkereskedő 2000 guineat fizet egy jelentéktelen külsejű csámpás csikóért, mely egy évvel később már a 200-szorosát éri, és a világ leggyorsabb lovai között emlegetik. A verhetetlen Overdose a remény szimbóluma lesz, nyomában nem várt kollektív érzelmek támadnak, és keverednek egyéni, nemzeti és üzleti érdekekkel.
A kamera (...) ritkán látott közelségből figyeli a magyar csodalovat és csapatát, betekintést enged a lovasvilág kulisszái mögé, drámai döntéseket és örömteli pillanatokat egyaránt rögzít – mintha egy izgalmas játékfilmet néznénk. Az egyik főszereplő a filmről: "Ebben a filmben számomra igen sok könnycsepp és felülmúlhatatlan sok boldogság is van! Tanulság nincs, ez az élet."
A film történet a szenvedélyről és a reményről."![](/prae/upload/images/overdose%20poszter%281%29.jpg)
Forrás: sajtóinformáció.
"A film készítői öt éven át követték ennek a csodálatos versenylónak az útját – jóval tovább, mint ahogy az a legtöbb dokumentumfilm esetében lenni szokott. Az eredmény egy lebilincselő történet egy csodálatos lóról, az állhatatosság igazi példájáról, amit az HBO örömmel mutat be a magyar nézőknek" – mondta Hanka Kastelicova, az HBO dokumentumfilmekért felelős executive producere.
A film az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap tavaly októberben kezdődött hosszútávú együttműködése keretében jött létre, melynek célja egészestés kreatív dokumentumfilmek közös létrehozása.
Az HBO-n december 24-én és 27-én láthatták az érdeklődők a filmet, amit januárban ugyan nem tűz újra műsorra az HBO, de a későbbiekben megéri figyelni a tévéújságot!
Az ország mozijaiban 2013 decemberében és 2014 januárjában is vetítik majd a kreatív dokumentumfilmet.
Mozitérkép:
https://mapsengine.google.com/map/u/0/edit?mid=z50xgYD_TJMc.krJnFzd0_Ty4
Az Uránia Nemzeti Filmszínház műsorán 2014. január 7-ig:
- Vasárnap (December 29.) 18:30 (kedvezményes 800 forintos helyár)
- Péntek (2014. január 3.) 19:00
- Vasárnap (2014. január 5.) 15:00
- Kedd (2014. január 7.) 14:30
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=147177
Az Overdose – Vágta egy álomért Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/pages/Overdose/215428538632851?ref=hl
A filmről:
Overdose - Vágta egy Álomért
Színes, magyar dokumentumfilm, 73 perc, 2013
Korhatár:
![](/prae/upload/images/12_age_icon%284%29.png)
Rendező: Ferenczi Gábor
Forgatókönyvíró: Ferenczi Gábor, Idrányi Flóra, Gül Togay
Zeneszerző: Barcza Gergely
Operatőr: Lovasi Zoltán, Markert Károly, Szőnyi István, Rév Marcell
Producer: Hanka Kastelicová, Major István
Vágó: Thomas Ernst, Politzer Péter, Szalai Károly
Kreatív producer: Gül Togay
Szereplők: Mikóczy Zoltán, Ribárszki Sándor, Budinszki Barbara, Szmodits Zsolt
"Egy szlovákiai magyar acélkereskedő 2000 guineat fizet egy jelentéktelen külsejű csámpás csikóért, mely egy évvel később már a 200-szorosát éri, és a világ leggyorsabb lovai között emlegetik. A verhetetlen Overdose a remény szimbóluma lesz, nyomában nem várt kollektív érzelmek támadnak, és keverednek egyéni, nemzeti és üzleti érdekekkel.
A kamera (...) ritkán látott közelségből figyeli a magyar csodalovat és csapatát, betekintést enged a lovasvilág kulisszái mögé, drámai döntéseket és örömteli pillanatokat egyaránt rögzít – mintha egy izgalmas játékfilmet néznénk. Az egyik főszereplő a filmről: "Ebben a filmben számomra igen sok könnycsepp és felülmúlhatatlan sok boldogság is van! Tanulság nincs, ez az élet."
A film történet a szenvedélyről és a reményről."
(forrás: port.hu)
![](/prae/upload/images/overdose%20poszter%281%29.jpg)
Forrás: sajtóinformáció.
További írások a rovatból
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága