zene
2013. 12. 27.
Zenés évbúcsúztató a Rózsavölgyi Szalonban
A legvidámabb barakk címmel zenés évbúcsúztató kabarét mutat be a Rózsavölgyi Szalon szombaton. Az est az 1945 és 1989 közötti időszak slágereit és a legjobb kabaréjeleneteket dolgozza fel.
Felcsendülnek a négy fél évtized legismertebb dalai – mondta el az MTI-nek Szilassy Nelly, a program zenei szerkesztője, aki zongorán kíséri a műsort. Pódiumra lép Csobot Adél, Heller Tamás és Kovács István, műsort Kalmár Tibor rendezi.
Az összeállításban filmbetétek idézik fel az 1968-as Táncdalfesztivál emlékezetes pillanatait, de orosz népdalokat, színházi slágereket is énekelnek az előadók, például a Kicsit szomorkás a hangulatom kezdetűt, amelyet az Imádok férjhez menni című zenés komédiában Darvas Iván vitt sikerre. A Rózsavölgyi Szalonban Kovács István adja elő.
Minthogy hozzátartozott a korhoz, hallhat a közönség egy jókora csokrot a mozgalmi dalokból is, a Dunnyuskától a Kalinkán át, a Sződd a selymet elvtárs és a Hegyek között, völgyek között kezdetű úttörő indulóig. Ehhez piros nyakkendőt kötnek a színészek – részletezte Szilassy Nelly, aki szerint ezeknek a kompozícióknak az ereje nem annyira dallamvilágukban, hanem a nagyzenekari hangszerelésben, a hatalmas kórusok alkalmazásában rejlett, amiről persze az egykori hallgatónak fogalma sem volt, csak azt érezte repíti a zene. Hozzátette, a slágerek – a Nem vagyok én apáca, Énmellettem elaludni nem lehet – maradandóságát a melódia gazdagságban látja.
A legismertebb szerzők – Peterdi Pál, Tabi László, Komlós János, Róna Tibor vagy Trunkó Barnabás írásai jelenetei hangzanak el, de megelevenedik a legendás komikus páros, Hacsek és Sajó alakja is.
A műsor vasárnap, hétfőn és kedden is látható.

További írások a rovatból
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Más művészeti ágakról
Kulcsár Szabó Ernő válaszai a prae.hu AI-körkérdésére
Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel