art&design
2013. 12. 21.
Életműrekordot ért el egy Bornemisza Géza-kép a Kieselbach árverésén
Bornemisza Géza Kilátás a hegyre című olajképe a festő életművében az eddigi legmagasabb áron, 34 millió forintért kelt el a Kieselbach Galéria 204 tételt felvonultató téli árverésén, szombaton Budapesten.
Bornemisza Gézának az 1912-es jubileumi Nagybánya-kiállításon is bemutatott, 1909 körülire datált festménye a párizsi élményekről, Matisse és Czóbel képeinek hatásáról tanúskodik. Az olajkép kikiáltási ára 12 millió forint volt, élénk licitnövekedés mellett végül 34 millió forintnál ütötték le. "Ilyen magas áron Bornemisza-művet még nem adtak el árverésén" - mondta el Einspach Gábor, a galéria szakértője az aukció után az MTI-nek.
Nagy volt az érdeklődés Kmetty János Csendélet kancsóval és gyümölcsökkel című, 1915 körül készült festménye iránt, amelyre a licit 12 millió forintos kikiáltási árról indult és végül 30 millió forintnál ütötték le. Élénk licitnövekedés mellett 34 millió forintért kelt el az aukción Paál László 1873-as Eső után, őszi hangulat című tájképe, amelynek kikiáltási ára 15 millió forint volt.
Az árverésen szerepelt Francois Gachot francia író, pedagógus, a magyarországi francia nagykövetség egykori attaséjának gyűjteménye is, amely a két világháború közötti magyar képzőművészet franciás irányultságú, lírai alkotásait vonultatta fel. Az aukción a gyűjtemény szinte összes darabja gazdára talált, Farkas István 1938-ra datált Parkban című alkotása például 10 millió forintos leütési áron kelt el - összegezte az eredményeket a szakértő.

További írások a rovatból
Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor: TAVATE: lebegés című tárlata az acb Galériában
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról