bezár
 

zene

2013. 12. 18.
The Tiger Lillies (UK) és The Big Bunny Hall Swinger Club az A38 Hajón
A38 Hajó, 2013. december 22. 20.00 óra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A jövőre huszonöt éves punk-musical-kabarétársulat, a Tiger Lillies ismét Magyarországon! A "herélt horrormágus", a hihetetlen falzettben éneklő Martyn Jaques kultikus zenekara ezúttal egy legnagyobb sikereiből összeállított koncertműsorral lép fel az A38 Hajón.

Az 1989-ben alakult brit együttes és kamaraszínházi társulat, a Tiger Lillies önmagát nemes egyszerűséggel „anarchista Brechtiánus utcai opera triónak” nevezi, és a meghatározás igencsak találó. Az eredetileg teológus-filozófusnak tanuló Martyn Jaques egy 80-as évekbeli, sohói squatban szervezte meg a zenekart, ami már a kezdetekkor is elsősorban zenés színházat akart csinálni, nem annyira koncerteket.
 
A Tiger Lillies sötét, gunyoros, ironikus, Bertolt Brecht színházi technikáit a varietével, orfeummal, musicallel, utcaszínházzal és -zenével ötvöző előadásai hamar kultstátuszba röpítették a formációt. Olyannyira, hogy a kezdetben kifejezetten „rendszeren kívüli”, underground és avantgarde társulat a kétezres évekre akkora intézményes elismertséget szerzett, hogy 2002-ben Shockheaded Peter (Heinrich Hoffmann Kócos Peti című mesekönyvének feldolgozását Jógyerekek képeskönyve címmel az Örkény Színház játszotta) című musicalje elnyerte a brit színházi szakma legnagyobb elismerését, a Laurence Olivier díjat, Gorey End című lemezét pedig Grammyra is jelölték a következő évben.
 
A Tiger Lillies nem először jár Magyarországon, de korábban kifejezetten egy-egy színházi produkcióval lépett fel a „társulat”, most viszont határozottan „koncertesítette” eddigi életművének legjobb darabjait. A 2012-ben kilépett korábbi dobos, Adrian Huge helyett az immár teljes jogú új tag, Nagy-Britannia egyik legjobb dzsesszdobosa, Mike Pickering érkezik.
 
Az együttes tagjai

Martyn Jaques: ének, tangóharmonika, zongora, ukulele
Adrian Stout: nagybőgő, zenélő fűrész, theremin, ének
Mike Pickering: dob, ütősök

Hivatalos honlap
http://www.tigerlillies.com/     
 
Facebook
https://www.facebook.com/TheTigerLillies
 
YouTube
http://www.youtube.com/user/JustTigerLillies

Tiger Lillies
 
A Tiger Lillieshez tökéletesen illeszkedő Big Bunny Hall Swinger Club tagsága talán nem teljesen ismeretlen a hazai underground színtér számára, hiszen a trubadúrok majd mindegyike egykor a Honeyballban tolta a szórakoztatóipar szekerét.
 
Vodám szving-punk, rockabilly, Stray Cats-es hangulatok, vastagon fogó fúvósszekció és vicces szövegek – ebből áll össze a BBHSC végtelenül szórakoztató produkciója.
 
A zenekar felállása

Keimer Balázs: gitár
Mérges Norbert: basszusgitár
Tobola Norbert: dob
Frankó Zsuzsi: szaxofon
Balog Gábor: pozan
Lázár Levente: trombita
Tóth Viktor: trombita
 
Hivatalos honlap
http://bunnyhall.hu/
 
Facebook
https://www.facebook.com/BigBunnyHall

The Tiger Lillies (UK)
The Big Bunny Hall Swinger Club
2013. december. 22, vasárnap 20h
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő

Koncertterem

Belépő: 3500 Ft, elővételben: 3000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés