bezár
 

zene

2013. 12. 16.
Véget ért Ákos turnéja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szombathelyen fejeződött be a hétvégén Ákos turnéja. A Karcolatok 20 című koncertsorozat a Kossuth-díjas énekes-dalszerző pályafutásának első, 1993-ban megjelent szólóalbumát elevenítette fel.

prae.hu

A 45 éves előadó mozgalmas évet zárt: a Karcolatok 20 a második koncertsorozata volt ebben az esztendőben. Nyáron a 2084 című, szintirockos hangzású programjával a hazai fesztiválok legnagyobb nézettségű magyar fellépője volt. Játszott Békéscsabán, Debrecenben és Szegeden is, az idei VOLT Fesztiválon pedig a soproni rendezvény 21 éves történetének leglátogatottabb koncertjét adta. A nemzeti ünnepen, augusztus 20-án Budapesten önálló, ingyenes előadása több mint 25 ezer nézőt vonzott - közölte Ákos menedzsmentje az MTI-vel.

A zenész a 2013-as koncertek mellett a közrádió hangzó arculatának megújításán dolgozott, valamint felkérésre a világhírű brit elektronikus csapatnak, a Hurts-nek készített remixeket.

A Karcolatok 20 turné összes előadására hetekkel a start előtt elfogytak a jegyek. Az elsőként meghirdetett Művészetek Palotája-beli koncertre 48 óra alatt találtak gazdára a belépők - nyolc hónappal az előadás előtt. A húsz éve megjelent Karcolatok olyan slágereket vonultatott fel, mint a Hello vagy a Keresd meg a lányt.

A lemez valamennyi dala az eredeti sorrendben hangzott el a jubileumi Karcolatok 20 programban.

Ákos a tervek szerint mostantól egy éven át nem koncertezik Magyarországon, új dalain dolgozik a stúdióban: ezek közül az elsőt leghamarabb 2014 tavaszán hallhatja a közönség. Ha minden az elképzelései szerint alakul, új albuma jövő őszre várható.
 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés