bezár
 

zene

2013. 12. 11.
10 hét múlva Deep Purple az Arénában
2013. február 17. BudapestAréna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hard rock történetének egyik legnagyobb zenekara, a 2014. február 17-én újra Budapesten koncertező Deep Purple a hetvenes-nyolcvanas évtizedbeli csúcskorszak óta a legsikeresebb évét most 2013-ban könyvelheti el.

Az együttes nyolc év kihagyás után megjelent új albuma, a Now What?! remek kritikákat kapott, több európai országban is listavezető lett és többszázezer példányban fogyott, a turnéjának pedig már négy kontinensen 50 állomása volt – és a december-januári pihenő után februártól újult erővel folytatódhat tovább.

Deep Purple

2013-nak mindjárt vége – és micsoda ragyogó év volt! A Now What?! fényesen bizonyított és sok listára felkapaszkodott szerte a világon, pozitív visszajelzést nyújtott a zenekarnak és ugródeszkát a következő esztendőhöz” – írja december elején közzétett évzáró üzenetében Roger Glover basszusgitáros, aki zenésztársaival, Ian Gillan énekessel, Ian Paice dobossal, Steve Morse gitárossal és Don Airey billentyűssel nemrég még egy új koncertlemezt is összeállított a sikeres stúdióalbum mellé.

Deep Purple

A múlt héten jelent meg a Now What?! duplalemezes újrakiadása, ahol a Live Tapes című bónuszkorongra friss koncertfelvételek kerültek az aktuális turnéról, köztük olyan energikus Deep Purple-klasszikusok, mint a Smoke On The Water, a Black Night, a Perfect Strangers, a Strange Kind Of Woman és a Hard Loving Man.

Deep Purple

Nem rossz egy olyan zenekartól, mely első sikerét 1968-ban aratta bemutatkozó kislemezével! „45 év telt el a Hush óta, de úgy tűnik, mintha most egy újabb hullám taraján száguldanánk. És ezt mind nektek köszönhetjük! Tényleg szerencsés zenekar vagyunk, hogy ilyen nagyszerű és hűséges rajongótáborunk van. Ritka kitüntetés, hogy kisétálhatunk a színpadra és azt tehetjük nagy boldogan, amit már 15 évesen is legjobban élveztünk” – írja Glover, aki épp a múlt héten ünnepelte 68. születésnapját, de még egyáltalán nincs szándékában nyugdíjba vonulni.

A basszusgitáros – aki egy négyéves kislány boldog apukája, de első házasságából származó lányának, a szintén zenész pályát választó dalszerző-gitáros-énekesnő Gillian Glovernek a révén már kétszeres nagypapa is – évösszegző üzenete végén maga és családja nevében is kellemes ünnepeket kívánt a Deep Purple-rajongóknak.

Deep Purple

A február 17-i, budapesti koncertre jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés