art&design
2013. 12. 09.
Üzenet: Somogyi Gábor kiállítása a Párbeszéd Házában
2013. december 19. 18h, 1085 Budapest, Horánszky u. 20.
Somogyi Gábor kiállításának megnyitójára 2013. december 19-én, 18 órától kerül sor a Párbeszéd Házában. A kiállítást megnyitja dr. Feledy Balázs művészeti író, közreműködik a Gemma Énekegyüttes. A kiállítás 2014. január 17-ig, 15-18 óra között megtekinthető.
"Somogyi Gábor festőművészről
Somogyi Gábor festőművész a kortárs magyar képzőművészet markánsan egyéni személyisége, melynek egyik jele, hogy éppúgy otthonos a táblakép festészet, mint a tűzzománc készítés műfajában.
E két – egyébként szemléletében, technikájában egymástól eltérő – műfajban más-más művészi szándékkal hozza létre műveit. Míg festészete jellemzően a mediterránum igézetében fogant, görög élmények, benyomások élményszerű képi megfogalmazásai képezik életműve központját, addig zománcművészeti munkásságában – összetett és személyesen fejlesztett technikájával – egyrészt kapcsolódik nagy tradíciók felelevenítéséhez, másrészt e kor atmoszféráját ragadja meg munkáival. Állandóan kísérletező alkat, aki nagy szakmai tapasztalatait folyamatosan új művészi eredményekként ülteti át művészi gyakorlatába. A művész előbb az Iparművészeti Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd három és fél évtizeden át a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola művésztanára volt. A közelmúltban betöltött 75. életévét követően munkáiból újabb jelentős életmű keresztmetszetet mutat be kiállításán."
Feledy Balázs

További írások a rovatból
Keresztes Zoltán privát ikonjai mellé
Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában