színház
2013. 12. 09.
Felfüggeszti működését a Magyar Fesztivál Balett
Pénzhiány miatt 17 év után felfüggeszti működését a Magyar Fesztivál Balett - tájékoztatta Markó Iván, a társulat vezetője hétfőn az MTI-t. Emlékezetes, hogy 2012-ben a társulat működésének támogatására 130 millió forintot kapott miniszterelnöki döntés következményeképp, akkor, amikor a független tánctársulatoknak mindösszesen 212 millió állami pénz jutott.
A közlemény szerint a "Magyar Fesztivál Balett 17 évi működés után, anyagi erőforrás hiányában kénytelen felfüggeszteni működését".
Markó Iván a társulat nevében is köszönetet mondott "annak a sok százezer nézőnek", akik 1996 óta figyelemmel kísérték a Magyar Fesztivál Balett előadásait.
Markó Iván az MTI telefonos megkeresésére nem közölt további részleteket az ügyben.
Emlékezetes, hogy 2012-ben a Magyar Fesztivál Balett működésének támogatására 130 millió forintot kapott Orbán Viktor miniszterelnök személyes döntésére, holott a független tánctársulatoknak mindösszesen 212 millió állami pénz jutott. Ez ellen nyílt levélben tiltakozott több mint negyven rangos táncművész, mondván, a "táncművész szakma azt szeretné, ha a törvényben előírt jogok és kötelezettségek mindenki számára egyformán kötelezőek lennének, és a támogatások mértékét minden esetben a törvényi szabályozás határozná meg" – fogalmaztak.

További írások a rovatból
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...