Szokolay Sándor hét operát írt, közülük a Vérnász (1964) világsikert hozott, és a mai napig a legsikeresebb magyar zenedráma: tizenkilenc operaházban mutatták be. Operát írt többek között Hamletről, Szent Margitról, Sámsonról. Komponált több szimfóniát, versenyműveket, oratóriumokat, miséket, kantátákat, balettzenét, számos kamarazenét és sok kórusművet.

Hollós Máté zeneszerző azt hangsúlyozta: "Lezárult az egyik leggazdagabb, legtartalmasabb és legsikeresebb magyar zeneszerzői életmű. Szokolay Sándor az elmúlt évek során számos alkalommal jött vissza a halálból, ahová gyengülő szíve sodorta. Az a szív, az a lélek, amely az életművet létrehozta, soha nem lankadt.

Az teremette a hét operát, 22 oratóriuma a pálya kezdetéről származó A tűz márciusától az Október végi tiszta lángokig terjed, és magában foglalja a Kodály iránti elkötelezettség, valamint a múlt rendszerben sem rejtett vallásosság éltette alkotásokat.

A kórusok is kaptak szerethető énekelnivalót Szokolay Sándortól, és gondolt a pedagógiai irodalom gyarapítására is. Szólókantátái felmutatták - a tanára, Farkas Ferenc szavai szerint 'az eget is kimeszelni akaró' - Szokolay líráját is. E kompozíciókat, miként a két vonósnégyest is tartalmazó sokszínű kamarazenei termést és hat versenyművét jórészt a munkásság középső szakaszában hozta létre.

Szokolay Sándor a Zeneakadémia tiszteletnek és szeretetnek örvendő tanára volt: zeneszerzést és egyik meghatározó mestere, Bárdos Lajos nyomdokain prozódiát tanított. Csaknem két évtizeden át a Magyar Kodály Társaság elnöke volt, és tisztségekkel is járó szerepet vállalt a rendszerváltás után a magyar zenei élet megreformálásában."

Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója: "Ha nem is ért váratlanul ez a hír, mindenképp megrendítő, mert nagy zenész egyéniséget vesztettünk el. Még, ha nem is mindenki értékeli így, hiszen tudva az ő világnézeti-politikai orientációjáról, némelyeknek nem szimpatikus, hogy ennyire a nép-nemzeti oldalon állt, ám ezt hittel és méltósággal tette.

Fejet kell hajtanunk az életmű előtt, amely nagyrészt feldolgozatlan. Megvizsgálni, hogy mit hagyott maga után, műveinek jelentős része kiadatlan, legalábbis nyomtatásban például az operák nehezen hozzáférhetők, ha az ember Szokolay-opuszt keres zeneműboltokban, szinte alig talál valamit ahhoz képest, hogy több mint félezer művet alkotott.

Amit dirigáltam tőle, akár fiatalkori, akár időskori művekről legyen szó, mind lelkem mélyéig megérintett. A fő ismérve, hogy valaki milyen helyet foglal el nemcsak az adott korszak, ország, hanem az egész világ mindenkori zenei hierarchiájában, hogy mennyire szól hozzánk, amit írt. Szokolay Sándor életműve, azt hiszem, nekünk, a mindenkor jelenlévő embereknek szól."

"Tanárom volt a Zeneakadémia zeneszerzés szakán, és a utolsó alkotókorszakában több darabjánál betanítóként, karmesterként lehettem mellette - mondta az MTI-nek Gémesi Géza zeneszerző, karmester. - Nagy távlatból visszatekintve látom igazán kiemelkedőnek, ahogy engedett bennünket a saját karakterünk szerint kibontakozni olyan korszakban - 1979 és 1984 között -, amely nem kedvezett az egyéniségnek.

Szabadságot kaptunk tőle, Kondor Ádámmal vagy Legány Dénessel egyáltalán nem hasonlítottunk egymásra, egy dolog kivételével, ami rá is jellemző volt: nem várta el hogyan, csak azt, hogy keményen dolgozzunk. Ezt mindannyian megtettük. Az utolsó két nagy oratorikus darabja bemutatásánál mellette lehettem. Óriási élmény volt tapasztalni, hogy nagyon határozott értékrendű, vállalt elkötelezettségű emberként ebben az időszakban is rendkívül elfogadónak mutatkozott azokkal is, akik nem vele azonos oldalon álltak. Meg tudott maradni értékcentrikusnak. Amikor pedig már igen beteg volt, példát mutatott, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szakmai elkötelezettsége és a család fontossága között. Azzal, hogy eltávozott közülünk ez a mentalitás is nagyot veszített."