bezár
 

zene

2013. 12. 04.
Kortárs estet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kortárs műsort ad új helyszínen az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar. A Budapest Music Centerben vasárnap este Orbán György, Farkas Ferenc és Tóth Péter műveit hallhatja a közönség.

prae.hu

Az együttes rendszeresen játszik kortárs magyar darabokat, az előző évadban az A38 Hajón szerveztek modern sorozatot. Ezúttal a Budapest Music Centerben lépnek fel, de már 2006 óta bizonyították elkötelezettségüket a hazai szerzők mellett székhelyükön, az Óbudai Társaskörben - idézte fel az MTI-nek Kiss Tímea, a zenekar munkatársa.
    
Az estek célja, hogy a zenekar fórumot teremtsen a kortárs magyar daraboknak, és a nézőket érzékenyebbé, nyitottabbá tegye az új művek befogadására. Minthogy a 20. századi, illetve a napjainkban keletkező zeneirodalom rendkívül gazdag, így sokszínű programot lehet összeállítani annak érdekében, hogy minél több műfajt megismerhessenek a hallgatók - tette hozzá.
    
A vasárnapi hangversenyen például Orbán György Ludus tabulaturae című darabja is elhangzik, amelynek ősbemutatóját is a zenekar játszotta a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Farkas Ferenc Jelky András-szvit vonószenekarra és zongorára című művét pedig a Toccata Classicsnál 2014 közepén megjelenő Farkas Ferenc-lemezére is felvette a zenekar.
    
A jövő héten kerül a boltokba az Emlékút című CD-jük, amelyre számukra kedves művek egy-egy tételét vették fel. A Liszt Ferenc Kamarazenekar az alma materben, a Zeneakadémia nagytermében január végén indít három hangversenyből álló új sorozatot, amelyre klasszikus szerzők életművéből válogattak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Roskó Gábor és a Project333
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

színház

Bolondok tánca a Radnóti Színházban
Az Egy újfajta vadon és A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban című filmek a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés