irodalom
2013. 12. 03.
Weöres 100: Ikerlemezt adott ki a Sebő és a Kaláka
Megzenésített Weöres Sándor-verseket tartalmazó ikerlemezt mutatott be kedden a Gryllus Kiadó; a lemezekre a Sebő együttes és Kaláka együttes válogatott a költő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Gryllus Dániel a keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Kaláka együttes 17 dalt, a Sebő együttes 29 dalt választott a két lemezre, amelyekkel egyfajta keresztmetszetet adnak Weöres Sándor énekelt életművéből. A lemezek belső borítóján Weöres Sándor üdvözlő szövege olvasható a saját kézírásával.
A zenész felidézte, hogy a két zenekar a hatvanas évek vége óta "muzsikálja" Weöres Sándor verseit, az eltelt években összegyűlt megzenésítésekből akár négy lemezt is összeállíthattak volna.
Az MTI kérdésére elmondták, hogy a Sebő együttes három lemeznyi anyagból, a Kaláka 55-60 dalból választotta ki végül a korongokra kerülő felvételeket. A dalok között vannak hosszabb-rövidebb versek, műfordítások is, például Szergej Jeszenyin A kék tűzeső vagy Robert Burns Ha mennél hideg szélben című alkotása, valamint először hallható az Összekevert újságcikkek című próza, amelyet a költő a Rádiókabaré számára írt újságcikkek alapján, a Kaláka pedig megzenésítette. A Kaláka lemeze Az éjszaka csodái című verssel zárul.
Gryllus Dániel kiemelte, hogy a két lemez kiegészíti egymást, csupán egy alkotás, az Első szimfónia (Jubilus, Himnusz a naphoz, Valse Triste, Haláltánc) hallható mindkét korongon. A Sebő együttes lemezéről megjegyezte, hogy azon "csupa sláger" hallható, így például a Tekereg a szél, A tündér vagy a Fut, robog a kicsi kocsi.
Sebő Ferenc rámutatott arra, hogy Weöres Sándor több versét eleve dallamra írta, példaként a Galagonya című híres versét említette, amely egy magyar nóta dallamára született. A zenész-népdalkutató felidézte személyes találkozásaikat a költővel, számos alkalommal fordult hozzá tanácsért ritmikai kérdésekben. Szerinte Weöres Sándor a 20. század egyik legnagyobb költője, akinek elég volt hallania egy dallamot, egyből tudott rá verssorokat rögtönözni.
Gryllus Dániel a Gryllus Kiadó újdonságait is ismertette, például a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely a kortárs erdélyi irodalom 24 alkotójától közöl mintegy 200 verset. Ezek közül a Kaláka 24-et meg is zenésített. A versciklusok mindegyikét más-más - összesen tizennégy - Erdélyben alkotó grafikusművész illusztrálta - hangsúlyozta a kiadó vezetője. Kiemelte, hogy a csíkszeredai Gutenberg Kiadóval közös kötetet, mint ahogy a Hangzó Helikon-sorozat darabjait, ezentúl a Kaláka Zenebolt fogja forgalmazni.
A Kaláka az idén is karácsonyi turnéra indul, ezúttal Szlovákiában lépnek fel számos alkalommal Kassától Pozsonyig a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorukkal.
Az ikerlemezek anyaga a centenáriumi évet záró koncerten, január 22-én, a költő halálának 25. évfordulóján lesz hallható élőben a Művészetek Palotájában.

További írások a rovatból
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról