építészet
2008. 11. 12.
Bontható a Dísz téri rom?
A Dísz téri, nemzetgazdasági szempontból is kiemelt beruházás több részletben közölt izgalmas mozaikjából itt egy újabb darab: a központi tervtanács elfogadta a Kis Péter és Zoboki Gábor építészek által benyújtott változatot, számolt be az építészfórum.hu. Többek szerint építés helyett bontani kellene.
A területre kiírt, 2004-es tervpályázaton nyertes mű metamorfózisának talán egyik utolsó állomását láthatjuk, mivel elég erős kényszert jelent, hogy november 13-ig be kell nyújtani az engedélyezési terveket, a megvalósításra kapható 11 milliárdnyi EU-s pénz elszalasztásának elkerülése miatt. A Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács november 6-i ülésén támogatta Kis Péter - a helyszínre kiírt korábbi pályázatok nyertese -, és a frissen bevont Zoboki Gábor társszerző magastetős változatát. A tervtanács a bemutatott terveket jó iránynak tartja, véleményük szerint "az épület jelképpé válhat a Budai Várban".
Amint a terv ismertetéséből kiderül, az épület idegenforgalmi központ mellett többcélú kiállító- és rendezvénytermeknek is helyet ad. A fő funkciók megközelítése a volt Honvéd Főparancsnokság megmaradt előcsarnoka, és a díszlépcsője felől történik. A programot a néhai Erzsébet téri Nemzeti Szalon mintájára alakították ki: mint Zoboki Gábor elmondta, "olyan multifunkcionális térsort képzeltek el, ahol nem hamar elavuló helytörténeti tárlatok lennének, sokkal inkább a magyarországi művészet élvonalába tartozó alkotások nagyvonalú, reprezentatív kiállításaira kerülne sor." Továbbá az épület alkalmas lenne európai szintű csúcstalálkozók, nagy létszámú társasági események fogadására is.
A tervismertetés során Zoboki Gábor kitért arra, hogy a jelenlegi szabályozással nem ért egyet:„mindenki látja, hogy hülyeség az egész, mégis hagyjuk, hogy ez az idültség maradjon, hasson” - fogalmazott. Elmondta, ezeket a szabályokat pontosan betartották, bár a maga részéről nem tudja, hogy ez jó tervhez vezetett-e.
A tervezők bemutatása után a tervtanács egyik tagja, Skardelli György kifejtette véleményét, miszerint "még mindig a meglévő rom okozza a problémák jó részét. Szerinte ez csak egy közepes színvonalú lábazat, amely mindent lerúg magáról. Meg kéne végre szabadulni tőle." Végül a tervtanács a meghozott állásfoglalásában kitért arra, hogy „az eklektikus épületrom összeépítését az új formavilágú épülettel ellentmondásos feladatnak tartja. A műemlék torzó erőteljes kiülésű osztópárkánya nem segíti az épület egységes megjelenését. Az épületromtól való elkülönülés, vagy annak lebontása ajánlható”.
A legújabb változat látványterveit az építészfórum.hu oldalán tekinthetik meg.

További írások a rovatból
Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját