bezár
 

zene

2013. 11. 19.
Kortárs magyar zenei sorozat a Fészek Klubban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy estén hallhatók a kortárs magyar zene legfrissebb alkotásai az Új magyar művek című, kortárszenei hangversenyciklusban a Fészek Művészklubban szerdától Lázár Eszter szerkesztésében.

prae.hu

"Minthogy bevált, sem a cél, sem a koncepció nem változott - mondta el az MTI-nek Lázár Eszter, az immár 16. alkalommal bemutatkozó sorozat szerkesztője. - A kortárs magyar zene újdonságait mutatjuk be, a négy estén elhangzó 30 darabból 27 ősbemutató és 3 magyarországi bemutató."

Az is cél, hogy a határon túl élők művei is megszólaljanak, így például a tapasztalt nemzedéket képviselő erdélyi Csíky Boldizsár Nagy hegyi tolvaj című műve, illetve a Kanadában élő fiatal Karosi Bálint Jorge Luis Borges verseire komponált, Poems of the Night című dalciklusa is hallható - az utóbbi a három magyarországi bemutató egyike.

"Több generációt mutatok be, a doyen Soproni József, tőle a Prelúdium és fúgát játsszuk. A stílusok is változatosak, a neves dzsesszmuzsikus Vig Tommy Zene tubára és vibrafonra című kompozíciója is megszólal. És olyan különös műfajú alkotás is elhangzik, mint a Bécsben dolgozó Gryllus Samu vokális színháza, a Két nő, amelyet Bán Zoltán és Orbán Eszter szövegére és nyolc énekes szólistára komponált.

Ez is magyarországi premier, csakúgy, mint Vajda Gergely Conversations with Childrenje" - fűzte hozzá a szerkesztő.
Az évi harmincas merítés elég jó betekintést nyújt arról, hogy mi minden készül a magyar zeneszerzők műhelyében - vélte Lázár Eszter. Hozzátette a teljes sorozatban már több mint 500 új zeneművet mutattak be, ami nem a mennyiség miatt érdekes, hanem mert van arra esély, hogy kiemelkedően jó műre bukkanjanak, ez bizonyosodott be eddig, és reméli idén is így lesz.

Az előadók sora is változatos: a hangszeres és énekes szólisták mellett megszólal például az Á la cARTe Énekegyüttes Philipp György vezetésével, a THReNSeMBle Együttes Horváth Balázs és a Rondino Együttes Gémesi Géza vezényletével.
 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Platon Karataev: Napkötöző
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Az Ifjúság című elbeszélő költemény margójára
art&design

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés