art&design
2013. 11. 17.
Szecessziós plakátokból nyílik kiállítás a képzőművészeti egyetemen
Mucha és társai címmel mintegy 80 szecessziós plakátból nyílik kiállítás hétfőn a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay-termében.
Az Alfons Mucha (1860-1939) cseh plakátművésznek, a szecesszió egyik legnagyobb mesterének 70 poszteréből álló értékes gyűjtemény 1900 körül került az egyetem jogelődjéhez, a Mintarajztanodához - mondta el az MTI-nek Blaskóné Majkó Katalin, a könyvtár vezetője.
Hozzátette, hogy az elmúlt években újabb 14 értékes darabbal egészült ki a gyűjtemény, ez ad alkalmat a kiállításra. A szecessziós poszterek iránt nagy az érdeklődés, a korábbi anyagot bemutatták már Bécsben, Rómában, Bolognában és Genovában. Az akkori tárlathoz katalógus is készült.
Kőnig Frigyes tanszékvezető egyetemi tanár elmondta, hogy a 142 éves intézmény könyvtárának és irattárának rendezésekor több ezer fotográfia, rajz, sokszorosított grafika és japán metszet került elő.
A gyűjtemény tudományos feldolgozására a Magyar Nemzeti Galéria két művészettörténésze, Bakos Katalin és Földi Eszter vállalkozott. Az ő munkájuk eredménye, hogy ma az érdeklődők rendelkezésére áll a nagyrészt litografált szecessziós plakátokból álló gyűjtemény, amelyben a 19. század végén, a 20. század első évtizedében alkotó legkiválóbb mesterek munkái találhatók meg.
A kiállítás egyszerre szolgál oktatási célt és a széles közönség is megismerheti. Abba az ívbe tartozik, amely az egyetem gyűjteményét hivatott bemutatni - emelte ki a professzor. A Mucha és társai című kiállítás december 20-áig látható.

További írások a rovatból
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról