bezár
 

zene

2013. 11. 12.
Új kortárs mű budapesti bemutatója: Gyöngyösi Levente művét játssza a Pannon Filharmonikusok az Amadinda Ütőegyüttessel
2013. november 15.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenegyedik budapesti bérletsorozatát kezdi meg november 15-én a Pannon Filharmonikusok zenekara: az idei budapesti hangversenysorozat címe, az Öt szín a zenei korszakok és műfajok sokszínűségére utal. A zeneirodalom széles palettájáról merítő koncertek az idén a Caput Mortuum, a Jégkék, az Üvegzöld, a Tűzvörös és az Aranyokker árnyalatait idézik.

prae.hu

A koncertsorozat a nyitánya egy új együttműködésnek is, amelyet a PFZ a Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal kötött, s amely a zene és a képzőművészet összefonódását érzékelteti. Az együttműködés keretében koncertenként egy-egy, az alapítvány birtokában lévő kortárs kép látható majd a Művészetek Palotájában - a művek kiválasztásában Fertőszögi Péter művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke és Zászkaliczky Ágnes festmőművész lesz a zenekar szakmai partnere. A műveket Fertőszögi Péter és Zászkaliczkay Ágnes választja ki Bogányi Tibor állandó karmester színérzetei alapján.
 
Az alapítvány mind az öt koncerthez a PFZ rendelkezésére bocsát a saját gyűjteményéből alkalmanként három kortárs művet, ezek közül egy festmény lesz látható a koncert napján a Művészetek Palotájában. A januári koncerthez kapcsolódó képek egyikét Zászkaliczky Ágnes festőművész készíti el a zenekar felkérésére. A koncertekhez választott 14, illetve az újonnan készülő egy alkotás látható lesz a Kogart egyik jövő évi, a PFZ-vel közös kiállításán.

Bogányi Tibor 

Öt szín: CAPUT MORTUUM
2013. november 15., péntek 19.30
 
Műsor:
Fritz Kreisler: A kínai dobos (Tambourin chinois)
                     The Romping Pheasants – kínai tradicionális                                   zene
Gyöngyösi Levente: Sinfonia concertante 4 ütőhangszerjátékosra és zenekarra
Sztravinszkij: Tavaszi áldozat

 
Közreműködik: az Amadinda Ütőegyüttes (művészeti vezető: Rácz Zoltán)
Vezényel: Bogányi Tibor

 
A bérletsorozatot indító, november 15-i koncerten a zenekar Gyöngyösi Levente Sinfonia Concertante című művét mutatja be, amelyet a kortárs magyar zeneszerző a Pannon Filharmonikusok és az Amadinda Ütőegyüttes közös felkérésére, a két együttes közös játékára komponált.

A 37 éves, Bartók-Pásztory-díjas zeneszerzőt 2012 óta foglalkoztatja a Pannon Filharmonikusok rezidens komponistaként. A zenekar felkérésére írott első művét, a Pécsi iránti tiszteletét kifejező Ouvertura Sopianaensis nyitányát a tavalyi évad nyitókoncertjén mutatta be az együttes a pécsi Kodály Központban. A zenekar és a szerző szakmai együttműködése azóta – az új mű elkészültével – tovább mélyült.
 
 "Egy szimfonikus zenekar ilyen mértékű bizalma a zeneszerző felé nagy megtiszteltetés, és Magyarországon igen ritka" – mondta Gyöngyösi Levente az ősbemutató kapcsán.

Valóban, nálunk kevés példa születik arra, hogy egy vidéki zenei műhely egy adott szerzőt hasonló felkérésekkel foglalkoztasson, s ezzel  segítse a zeneszerzőt a munkájában. A Pannon Filharmonikusok kiemelt szakmai küldetésének érzi, hogy támogassa a kortárs zenei alkotóművészetet - amikor éppen nem zeneművek megrendelésével, akkor a kortárs művek gyakori műsorba emelésével teszi mindezt.
 
A most elkészült Gyöngyösi-mű a versenymű és a szimfónia jegyeit egyaránt magán hordozza, a concertáló jelleg az Amadinda Ütőegyüttes hangszereinek – a marimba, a xilofon, a vibrafon és a harangjáték – virtuóz játékában köszön vissza.
 
A november 15-i koncert minden elemében a kortárs zene jegyében telik. A Sinfonia concertante fölvezetéseként Kreisler: A kínai dobos című művét hallhatjuk, majd kínai tradicionális zene csendül fel, az este második felében pedig  Sztravinszkij Tavaszi áldozata hangzik el, melynek az ősbemutatója 100 évvel megelőzi a Gyöngyösi-művet, mégis kapcsolódik a két zenemű egymáshoz:  a Tavaszi áldozatban is fontos szerephez jut a ritmika, Sztravinszkij pedig ebben a művében olyan ritmus-kombinációkkal keltett feszültséget, amely a korabeli zenei élet számára ismeretlen volt. Ezért tekinthetünk vissza a Tavaszi áldozat 1913-as, botrányos párizsi premierjére a kortárs zene születéseként.
 
A koncertet 18.30-tól Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg az előadásra jeggyel jelentkezők.
 
A  budapesti bérletindító koncert műsora előző nap, november 14-én 19 órától hallható a pécsi Kodály Központban, ez a hangverseny lesz az új Gyöngyösi-mű ősbemutatója.
 
Jegyárak: 5990 › 4990 › 3990 › 1000
A Művészetek Palotája és a Pannon Filharmonikusok közös produkciója.


A bérletsorozat további koncertjei

Öt szín: JÉGKÉK
2014. január 24., péntek 19.30
 
Műsor:
Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny
Sibelius: I. szimfónia (e-moll)
Közreműködik: Bogányi Gergely – zongora
Vezényel: Bogányi Tibor

 
Öt szín: ÜVEGZÖLD
2014. március 7., péntek, 19.30
 
Műsor:
Mozart: g-moll szimfónia K.183
Terényi Ede: "Jazz" - hárfaverseny
Schumann: III. "Rajnai" szimfónia (Esz-dúr)
Közreműködik: Vígh Andrea – hárfa
Vezényel: Ola Rudner

 
Öt szín: TŰZVÖRÖS
2014. április 11., péntek, 19.30
 
Műsor:
Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen
Beethoven: Hármasverseny
Dvořak: Klid (Csendes erdők)
Sztravinszkij: A tűzmadár – szvit (1919)
Közreműködik: Baráti Kristóf – hegedű, Várdai István – gordonka, Várjon Dénes – zongora
Vezényel: Vass András

 
Öt szín: ARANYOKKER
2014. május 16., péntek, 19.30
 
Műsor:
Orbán György: 4. szerenád
Dohnányi Ernő: Koncertdarab gordonkára és zenekarra
Richard Strauss: Don Quixote - fantasztikus változatok egy lovagi témára
Közreműködik: Fenyő László – gordonka
Vezényel: Bogányi Tibor

 
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés