film
Az összeállítás címében a ‘kapcsolatok’ kifejezés kettős értelemben szerepel: a lapszám egyrészt tanúságát adja a meglévő, japánhoz főződő kutatói kapcsolatoknak a magyar filmtudományosságban, ugyanakkor magukban a szövegekben is állandóan visszatérő elem a kultúrák közötti kapcsolat kérdése. Fábics Natália írása a japán horrorfilmek amerikai remake-jeinek vizsgálatával arról tanúskodik, mennyire fontos megértenünk a rémület és borzongás mechanizmusai mögött megbújó társadalmi összefüggéseket ahhoz, hogy a remake-keszítés sikerességének vagy sikertelenségének mechanizmusait megértsük. Benke Attila szövegében arra világít rá, hogy mennyire leegyszerűsítő és helytelen pusztán a nyugati modernizmus irányából “visszafelé" olvasni a japán újhullám irányzatát, miközben bizonyos jegyeiben az jóval megelőzte egyes nyugati modernista mintázatok kialakulását. Jurdi Leila írása szintén a japán újhullám vizsgálatakor azt mutatja meg, hogy a nyugati szemmel talán pusztán csak extremitásnak tűnő tematikus mintázatok (mint az incesztus ábrázolása), miként nyernek sajátos társadalomtörténeti értelmet a japán kultúrában. Végül Pusztai Beáta igen alapos elemzése az egész estés élőszereplős tinivígjátéki manga-feldolgozások narratívájának töredezettségéről nemcsak a japán populáris kultúra sajátos médiaköziségébe nyújt elmélyült bevezetést, de a nyugati képregény-adaptációkkal kapcsolatos nézeteinket is új fénytörésbe állíthatja.
A lapszám tartalma:
- Bevezető
- Benke Attila: Felkelő Napok – Politikai modernizmus a japán újhullámban
- Jurdi Leila: Az incesztus motívuma a japán újhullám filmjeiben
- Fábics Natália: Kortárs japán horrorfilmek amerikai remake-jei
- Pusztai Beáta: Az egész estés élőszereplős mangafeldolgozások narratívájának töredezettsége
- Válogatott bibliográfia
A lapszám az alábbi helyeken vásárolható meg:
- Írók Boltja, 1061 Budapest, Andrássy út 45.
- Gondolat Könyvesbolt, 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16.
- L'Harmattan Könyvesbolt, 1053 Budapest, Kossuth L. u. 14-16.
- Párbeszéd Könyvesbolt, 1085 Budapest, Horánszky u. 20.
- Teleki Téka, 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 46.
- ELTE BTK Jegyzetbolt, 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.
- ELTE TTK Hallgatói bolt Lágymányoson, 1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/a
- Vincze Könyvesbolt a MÜPA-ban, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
- Nyitott Műhely, 1123 Budapest, Ráth György u. 4.
- Antik Kft., 7621 Pécs, Ferencesek utcája 1.
- Odeon téka a Művésznél, 1066 Budapest, Teréz krt. 30.
- Kultúrbarlang, 1073 Budapest, Kertész u. 42-44.
- Toldi Mozi, 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.
- Örökmozgó, 1074 Budapest, Erzsébet krt. 39.
A Metropolis előfizethető a szerkesztőség címén: metropolis@c3.hu, négy lapszám ára előfizetők számára: 3000 Ft.
Metropolis a neten:
Metropolis a Facebookon:
https://www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940?ref=hl