irodalom
A Terror Háza Múzeumban szervezett rendezvényen köszöntőt mond Roland Galharague, Franciaország budapesti nagykövete, majd előadást tart Jean-François Mattéi francia filozófus, valamint Fázsy Anikó, a Nagyvilág irodalmi folyóirat főszerkesztője, Camus magyar műfordítója.
Albert Camus egyike volt azoknak, akik hatalmas erővel álltak ki az 1956-os szabadságharc ügye mellett. A kelet-európai kommunista diktatúrák bűneit eltagadó, az önkényt támogató baloldali francia értelmiség körében Camus fellépése valódi forradalmi tettnek számított. A spanyol polgárháborúnak és Franciaország német megszállásának emlékét őrző, kommunista-barát baloldali romantikával szemben Camus a totális diktatúrák lényegi azonosságát, módszereik és céljaik megfeleltethetőségét hangsúlyozta. Véleménye szerint az egyetlen erkölcsös cselekedet a diktatúra ellen való lázadás. Felhívását sajnos nem sokan követték a francia értelmiségiek közül.
Camus egészen 1960-ban bekövetkezett haláláig fáradhatatlan szószólója maradt Magyarország függetlenségének, írásaiban és felszólalásaiban mindvégig leleplezte a megtorló és elnyomó kádári rezsimet. Mint mondta, Európa csak akkor és úgy maradhat hű a forradalmi Magyarországhoz, hogy „soha – még közvetve sem – igazolja a gyilkosokat”.
Esemény a Facebookon:
https://www.facebook.com/events/313285085480986/