film
2013. 10. 23.
Konferencia felhívás: Király Jenő 70
Az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének Filmtudomány Tanszéke konferenciát rendez Király Jenő 70. születésnapja tiszteletére.
A rendezvény Király Jenő filmtudományos munkásságának felidézésén túl annak körvonalazását is célozza, hogy – többek között – a Frivol múzsa, a Mágikus mozi vagy az életművet megkoronázó A film szimbolikája-sorozat eredményei milyen módon gondolhatóak tovább akár szűkebb értelemben a műfajfilmek kutatásában, akár tágabb értelemben a filmelmélet kérdésfeltevéseinek élénkítésében, újraértelmezésében.
Várják mindazok jelentkezését – legyenek kollégák, tanítványok, vagy tisztelők –, akik Király Jenő munkásságához kapcsolódó gondolataikat, kutatási eredményeiket megosztanák a publikummal.
Az előadásokat az alábbi témák valamelyikében várják (a teljesség igénye nélkül):
A konferencia tervezett időpontja: 2013. december 6 (péntek)
Helyszíne: ELTE BTK Budapest, Múzeum krt. 6–8.
A konferenciára jelentkezni a kiralyjeno70@gmail.com címen lehet.
Szükséges hozzá egy rövid (kb. 500-1000 karakter terjedelmű) absztrakt beküldése, amely összefoglalja az előadás témáját, valamint az előadáshoz szükséges technikai igényeket isfel kell tüntetni.
Jelentkezési határidő: 2013. november 11.
Forrás: http://film.elte.hu/

- a populáris (film)kultúra és a műfajelmélet általános kérdései
- a fikcióspektrum és a műfajrendszer kérdésköre
- a fantasztikus film formái
- a kalandfilm formái
- egy-egy filmműfajjal kapcsolatban felvethető kérdések
- szexuálesztétika; a pornófilm teoretikus megközelítése
- a magyar film műfaji kérdései
- műfaj(film) és stílus(film) viszonya
- film és pszichoanalízis
A konferencia tervezett időpontja: 2013. december 6 (péntek)
Helyszíne: ELTE BTK Budapest, Múzeum krt. 6–8.
A konferenciára jelentkezni a kiralyjeno70@gmail.com címen lehet.
Szükséges hozzá egy rövid (kb. 500-1000 karakter terjedelmű) absztrakt beküldése, amely összefoglalja az előadás témáját, valamint az előadáshoz szükséges technikai igényeket isfel kell tüntetni.
Jelentkezési határidő: 2013. november 11.
Forrás: http://film.elte.hu/
További írások a rovatból
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
Más művészeti ágakról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje