zene
2013. 10. 21.
Több ezer érdeklődő a 22. Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon
Záróközlemény
2013. október 11–20. között rendezték meg a 22. Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált a város különböző művészeti központjaiban, 44 helyszínen.
Az eseményre több ezren voltak kíváncsiak, köszönhetően a színes tematikájú és változatos műfajú programoknak. Kiemelkedő volt az érdeklődés a Mundurczó Kornél rendezte Demencia, a Maladype és a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház koprodukciójában létrejött Mester és Margarita előadások és a budapesti kávézókban megrendezett Slammer estek iránt.
A 22. alkalommal megszervezett fesztivál hangulatát a a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és partnerei, úgy mint a Trafó – Kortárs Művészetek Háza, a Budapest Music Center, a Budapest Jazz Club, a Nemzeti Színház, a Bárka Színház, a Magyar Nemzeti Galéria, az A38 Hajó és a város kiemelkedő kávézói, illetve romkocsmái biztosították.
Néhány név, akikkel 10 nap alatt találkozhatott a közönség:
Salamon Eszter, Eötvös Péter, az Ensemble Modern, a Glej Színház, a 30Y, The Brandt Brauer Frick Ensemble, a Santa Diver, a Praktika Színház, a John Abercrombie Quartet, a DAH Színház, a Mike Stern Band, az Elina Duni Quartet, a Quercus Trio, Boros Zsófia, Ninagram, Barabás Lőrinc, Nagy József, Szelevényi ÁkosLuiza Zan & Friends, Jónás Vera, a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház, Burján Oris és a Pálinkálom, a Kroumata, a Borbély Műhely és Meleg Tamás, a Susanne Abbuehl Quartet, Tóth Vera és az Éles Gábr Trió, a PR-Evolution Dance Company, Recirquel – új cirkusz, köztéri aktivisták, valamint a Rájátszás közreműködői.
A 2014-es fesztivál a korábbi évek színvonalát megtartva még több és izgalmasabb programot kínál majd, állítják a szervezők.

További írások a rovatból
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Más művészeti ágakról
A Zenica felett az ég és A fekete kert a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Nehéz istennek lenni: Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényétől Aleksei German filmadaptációjáig
Az Egy újfajta vadon és A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban című filmek a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon