bezár
 

zene

2013. 10. 17.
Riccardo Chailly lesz a Scala zenei igazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hivatalos bejelentés ugyan még nem történt, de a szerdai olasz újságok már megírták, hogy Riccardo Chailly olasz karmester veszi át Daniel Barenboim zenei igazgató helyét a milánói Scalában 2017 januárjától.

prae.hu

A Corriere della Sera milánói napilap úgy tudja, Chailly kinevezéséről a Scala ügyvezető igazgatótanácsának ülésén döntöttek. Az olasz karnagy már korábban is válthatná Barenboimot, ha az operaház eddigi zenei igazgatója esetleg már mandátuma 2016-os lejárta előtt távozna - tette hozzá a Corriere. Az értesülések szerint Chaillyt Alexander Pereira, a Scala új intendánsa javasolta, aki jövőre lép a távozó Stéphane Lissner helyére. 
   
A Scala sorsát mindig is figyelemmel követő újság szerint Chailly kinevezése "új profilt" ad az operaháznak. "Chailly jót fog tenni a Scalának, amelynek ismét rá kell találnia hivatására és azokra a darabokra, amelyek legendás színházzá tették. Ez az a karmesteri pálca, amelyre sokan vártak, mivel Chailly szereti a hagyományt, és nem tart a kortárs zenétől" - írta a Corriere. 
   
A hatvanéves, "milánói születésű, nemzetközi képzettségű, de az olasz tradíciót szerető" Riccardo Chailly zenészcsaládhoz tartozik, édesapja és nővére is zeneszerző. Húszévesen már dolgozott a Scalában, akkor Claudio Abbado asszisztenseként. Azóta a világ legtekintélyesebb zenekarait dirigálta: 1982-1989 között a berlini Deutsches Symphonie-Orchestert, 1998-2005 között a milánói Verdi zenekart, ezután a világhírű lipcsei Gewandhausorchester művészeti igazgatója volt.
 
Ezt a megbízatását idén nyáron meghosszabbították 2020-ig. Chailly dolgozott a New York-i Metropolitanben, a Londoni Filharmonikus Zenekarral és az amszterdami Concertgebouw-ban is vezényelt.
A Corriere szerint Chailly széles zenei tára Bachtól a Beethoven-szimfóniákig, Bartóktól Berióig, Brahmstól Csajkovszkijig terjed.

Chailly "viszonyítási pontnak" számít az opera számára is: kedvenc szerzői között van Rossini és Verdi, de nem tartja kisebbnek Puccinit vagy Wagnert sem. A Corriere Chailly érdemei között említette meg az osztrák operaszerző, Alexander Zemlinsky ismételt felfedezését.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés