Dúsgazdag földbirtokos család sarja volt, gyermekéveit szülei birtokán töltötte. Anyja zsarnoki módon bánt jobbágyaival, fia azonban szívesen időzött közöttük, s alaposan megismerte nyomorúságos életüket. Moszkvában és Szentpétervárott járt egyetemre, filozófusnak készült, közben írogatott is, Puskin és Lermontov voltak példaképei. Három évig Berlinben tanult, érdeklődése ekkor fordult a társadalmi kérdések és a politika felé. Hazatérve két éven keresztül hivatalnokoskodott, majd 1845-től végleg az írást választotta hivatásul. Pályájának korai szakaszában műfaji sokszínűség jellemezte, verseket, elbeszéléseket és drámákat is írt. Jó barátságba került a kor neves kritikusával, Belinszkijjel, majd Herzennel, Dosztojevszkijjel is. A nyugatosok és szlavofilek közötti vitában egyértelműen az előbbiek pártján állt, hazájának fejlődését a Nyugat követésében, a társadalmi reformok megvalósulásában látta. 1843-ban ismerte meg Pauline Viardot francia énekesnőt, egy neves francia író feleségét, akivel holtig tartó szerelembe esett. Turgenyev nem nősült meg soha, életének nagy részét Viardot-ék közelében töltötte.

1852-ben jelent meg az Egy vadász feljegyzései elbeszéléskötete, amelyben a vidéki életet, a jobbágyság sorsát ábrázolta addig soha nem látott részletességgel. Ezért, s a cenzúra megkerülésével kiadott Gogol-nekrológja miatt letartóztatták, s egy hónap börtön után másfél évre a családi birtokra száműzték. Szabadulása után visszatért Pétervárra, s megírta Rugyin című regényét, amelynek a haladást áhító, de cselekedni képtelen főhősét egykori barátjáról, az anarchista Bakunyinról mintázta.

1856-ban elhagyta Oroszországot, utazgatott, hosszabb ideig Párizsban élt, ahol barátságba került Flaubert-rel, Maupassant-nal, Zolával. Ebben az időben írta meg egyik leglíraibb regényét Nemesi fészek címmel, majd a pesszimista hangvételű Hamlet és Don Quijote című esszéjét.

Az oroszországi reformok elhalasztása miatti aggodalmát, a generációk közti szakadékot ábrázolta az 1862-es Apák és fiúk című regényében. A fogadtatás negatív volt: az ifjú radikálisok megsértődtek, az egy nemzedékkel előbbi konzervatívok pedig hiányolták a nihilizmus leleplezését. A támadások miatt az író ismét elhagyta hazáját, s Viardot-ékkal hol Baden-Badenben, hol Párizsban élt. Francia és angol irodalmat fordított, fantasztikus elemeket tartalmazó novellákat írt, a kritikusok ebben tehetségének hanyatlását látták, majd új műfajt alkotva prózai költeményeket adott közre, amelyekben nyomon követhető Schopenhauer hatása. 1878-ban a párizsi nemzetközi irodalmi kongresszus elnöke, majd az oxfordi egyetem díszdoktora lett. 1879-ben rövid időre hazalátogatott, útja csupa pozitív élményt hozott számára: kibékült az ifjú értelmiségiekkel, bemutatták Egy hónap falun című drámáját.

Súlyos betegen a Párizs közelében fekvő bougivali birtokára vonult vissza, ott is halt meg 1883. szeptember 3-án.