bezár
 

zene

2013. 10. 07.
Továbbra is a művészekhez kerülnek a jogdíjak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Továbbra is a művészek részesülnek az üres adathordozók után beszedett jogdíjakból, azok negyedét azonban ezentúl a közös jogkezelők helyett a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szakkollégiumai osztják szét - mondta L. Simon László, az NKA alelnöke, fideszes országgyűlési képviselő hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

prae.hu

 Az üres adathordozók után az Artisjus tavaly 3,6 milliárd forint jogdíjat szedett be, majd osztott fel vagy utalt át más közös jogkezelőknek, összesen 590 millió forint működési költség levonása után. Az évi 10-11 milliárdnyi pályázati forrást szétosztó NKA ezzel szemben 900 millió forintból működik - közölte L. Simon László.
   
Az Országgyűlés elé zárószavazásra hétfőn kerülő törvénymódosítás nem minden jogdíj, hanem csak az üres adathordozók - például memóriakártyák, CD-k, merevlemezek, pendrive-ok, set-top-boxok - után beszedett jogdíjak 25 százalékát utalná ezentúl a kulturális alaphoz.

A jövőre várhatóan 800-900 millió forintnyi új bevételt az NKA szakkollégiumai fogják felosztani a művészek között, a kollégiumok közti szétosztási arányt később határozzák meg.
   
Nem igazak tehát azok a sajtóhírek, hogy "elvennék a művészek jogdíjait" - hangsúlyozta az NKA alelnöke.
   
Egy múlt pénteken közzétett petícióban több mint ötszáz művész kérte arra az Országgyűlést, hogy ne szavazza meg a magánmásolási jogdíjak 25 százalékának átirányítását a közös jogkezelőktől az NKA-hoz. A nyílt levél szerint a törvénymódosítást mindenféle szakmai egyeztetés nélkül, néhány nappal a zárószavazás előtt nyújtotta be Cser-Palkovics András (Fidesz). "A jogdíj a szerzők, előadók fizetése. Egyedül a mi jogunk, hogy döntsünk e pénzek sorsa felől. Visszautasítjuk ezt a beavatkozást a magánautonómiánkba, és elvárjuk, hogy bármilyen rendszerszintű módosítás előtt az alkotmányos véleményezési jogunkkal élhessünk" - olvasható a petícióban.
   
L. Simon László most azt mondta, a szakmaibb elosztás érdekében az NKA Előadó-művészeti Kollégiuma szétválik egy Színház- és Táncművészeti, valamint egy Zeneművészeti Kollégiumra, amely a komoly- és könnyűzenét egyaránt támogatni fogja, ezzel párhuzamosan megszűnik a Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégium.
   
Az MTI kérdésére L. Simon László elmondta: azt tartaná helyesnek, ha a jogdíjbevételek szétosztása során a kollégiumok csak szakmai szempontokat vennének figyelembe, így nem ismétlődhetne meg a "Kárpátia-ügy".
   
Az NKA alelnöke megjegyezte: a törvénymódosítás összhangban áll az uniós jog változásaival, Ausztriában például a hasonló jogdíjbevételek felét a kulturális intézmények között osztják szét. L. Simon László szerint a jövőben át kell át kell tekinteni a nem nevesíthető jogdíjbevételek egész elosztási rendszerét, és megoldást kell keresni az internettel kapcsolatos jogdíjkezelési problémákra is.
   
A múzeumi törvény módosítására vonatkozó újságírói kérdésre az indítványt beterjesztőként is jegyző képviselő visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a szakminiszter ne szakmai szempontok szerint döntene a műtárgykölcsönzések engedélyezéséről. Hangsúlyozta: a tárcavezető minden esetben egyeztetni fog a szakapparátussal.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés