bezár
 

zene

2013. 10. 03.
A Petőfi Csarnokban lesz a Morcheeba-koncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A korábban bejelentetthez képest új helyszínen, a Petőfi Csarnokban lesz a Morcheeba együttes koncertje december 10-én. A Dürer Kertbe minden jegy elfogyott, ezért tették át a brit sztárcsapat fellépését egy nagyobb helyre.

prae.hu

A korábban megváltott jegyek érvényesek, csütörtöktől pedig újra árusítanak belépőket, immár a Petőfi Csarnokba - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A brit trip-hop/downtempo színtér egyik legfontosabb zenekara korábban a Sziget fesztiválon is többször fellépett. A csapatba hét év után, 2010-ben visszatért énekesnő, Skye és a zenét író Godfrey-fivérek december 10-én hamarosan megjelenő új albumukat mutatják be.

A Morcheeba második stúdióalbumával, az 1998-ban kiadott Big Calm című anyaggal robbant be a nemzetközi popzene sztárjai közé, és évekig a legfontosabb formációk közé tartozott. Olyan slágerek fűződtek a Morcheebához, mint Rome Wasn’t Built In a Day, a The Sea vagy az Otherwise. Aztán az énekesnő, Skye Edwards és a Godfrey fivérek, Paul és Ross útjai 2003-ban elváltak, utána énekelt a Morcheebában Daisy Martey és Jody Sternberg is de a sikerek elmaradtak. A 2008-ban megjelent Dive Deep című albumot öten énekelték fel, Skye közben szólóban próbálkozott, ő énekelte Csupó Gábor rendező fantasy filmje, a Holdhercegnő végefőcímdalát is.

A kibékülés 2010 elején következett be, azóta elkészült már egy új közös album, a Blood Like Lemonade. A Morcheeba eddigi hét stúdiólemezéből világszerte több mint ötmillió példány fogyott el. A nyolcadik anyag, a Head Up High október 14-én jelenik meg.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Renaud-Delage: Gru 4
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés