színház
2013. 10. 02.
Jelen/Lét fesztivál
Tizedik alkalommal szervezik meg a nemzetiségi színházak találkozóját Budapesten. A hétfőn kezdődő Jelen/Lét fesztiválon 16 teátrum mutatkozik be egy hét alatt.
Gergely László, a fesztivált megszervező Magyarországi Színházi Szövetség elnöke az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 11 nemzetiség részvételével rendezik meg a fesztivált, amelyen 16 színház három helyszínen, nyolc nyelven fog bemutatkozni. A produkciók többségét a Nagymező utcai Magyarországi Szerb Színházban játsszák, egyes produkciókat pedig a Thália Színház és a Stúdió K fogad be.
A fesztiválon német, román, ukrán, bolgár, cigány, örmény, lengyel, szerb, horvát, görög és szlovák nemzetiségi színház látható, emellett a zsidó kultúrát képviselő Gólem Színház is bemutatkozik.
A fesztiválon német, román, ukrán, bolgár, cigány, örmény, lengyel, szerb, horvát, görög és szlovák nemzetiségi színház látható, emellett a zsidó kultúrát képviselő Gólem Színház is bemutatkozik.
További írások a rovatból
Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
Más művészeti ágakról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról