bezár
 

zene

2013. 09. 30.
Café Budapest: több mint hetven esemény a fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nincs kiemelt eseménye a 2013-as Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválnak, ugyanakkor a kínálat alapján igényes és színes program várja a közönséget október 11. és 20. között a rendezvénysorozaton.

prae.hu

"Az elmúlt években a kávézókkal és a kultkocsmákkal nyitottak a szervezők, így az is összetalálkozik a fesztiváleseményekkel, aki még rajongója a kortárs művészetnek. Nekem csak jó emlékeim vannak a korábbi Budapesti Őszi Fesztiválokról és a Café Budapestről. Most még kevésbé létrehozójaként, inkább fogyasztójaként veszek részt a sorozatban" - fogalmazott Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője az MTI-nek, utalva elődje, Vitézy Zsófia előkészítő munkájára.

Mint elmondta, az idei Café Budapest egyik pillérének az Ensemble Modern két koncertjét tartja a Budapest Music Centerben, mindkettőt Eötvös Péter vezényli. A Goethe Intézet támogatásával megvalósuló esteken a kultúra és a nemzeti identitás kérdése vetődik fel.

"A régió muzsikusai egyszerre beszélik a zene univerzális és sajátosan egyedi karakterű nyelvét. Az innen elszármazó kiváló zenészek nagy száma legalább annyira feltűnő, mint az a szerep, amelyet az európai zene megújításában játszottak. Eötvös Péter és a világhírű Ensemble Modern arra keresi a választ, miként él ma e hagyomány a fiatal zeneszerző-generáció képviselőinél" - fejtette ki Bán Teodóra.

Az ügyvezető a fesztivál fontos elemei közé sorolta a Lépésváltás című tárlatot, az 1945 utáni magyar művészet újrarendezett állandó kiállítását a Magyar Nemzeti Galériában. Az 1945 utáni korszak magyar művészetét az 1975-ben létrehozott Jelenkori Gyűjtemény mintegy 11 ezer műtárgya képviseli. Bán Teodóra hangsúlyozta, hogy a kollekció az újrarendezés után három fő szempont szerint mutatják be az elmúlt hetven év művészetét: a különféle együtt élő irányzatok, a korszakformáló kiállítások és a nemzetközi tendenciákkal való kapcsolódások rendszerében.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza több kiemelkedő táncszínházi produkcióval szállt be a fesztiválba, egyik ezek közül Salamon Eszter Mesék a testtelenségről című alkotása. A Németországban élő koreográfus 2011-ben bemutatott tánckompozíciójából hiányoznak a táncosok, így meglepő élménnyel szembesülhet a néző.

A nagyszebeni Radu Stanca nemzeti színházbeli vendégjátékát ugyancsak a pillérek közé sorolja az ügyvezető. Bulgakov Mester és Margarita című regénye rendhagyó adaptációban látható Balázs Zoltán rendezésében román és angol nyelven, magyar feliratozással. A nagyszebeni Radu Stanca a Nemzeti Színház és a budapesti Maladype Színház koprodukciójában Balázs Zoltán kétféle rendezői megoldást, két különböző változatot tár a néző elé.

Az utcaképen a kültéri produkciók, például a városi séták viszik hírét a fesztiválnak. A Cseh Tamás nyomában Budán című a Vízivárostól indul, a kalauz, a lélek- és túravezető Bereményi Géza.

A Bálna november 8-i megnyitójára háromnapos sok műfajú műsort készít a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ - mondta végül Bán Teodóra.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés