zene
2013. 09. 24.
A Budapest Sound Collective koncertje a MOM Kulturális Központban
MOM Kulturális Központban 2013. október 3., 19:30
Különleges koncertet hallhat a zeneszerető közönség október 3-án a MOM Kulturális Központban: a Budapest Sound Collective szimfonikus zenekar alapítója-vezetője, Dubóczky Gergely karmester igazi zenei csemegét állított össze. Haydn: Sinfonia Concertante című műve ugyanis rendkívül ritkán hallható, főleg ilyen, neves szólistákkal, mint az október 3-i hangversenyen.
Dubóczky Gergely, aki tavaly óta rendszeresen dolgozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekarban (NFZ) Kocsis Zoltán mellett, 2008 óta szervez a saját együttesével koncerteket, amelyeken sokszor különleges műsorral lepi meg a közönséget. A repertoár a reneszánsz időktől a kortárs művekig húzódik, sokszor különleges darabokat is a műsorra tűzve.
Az együttes projektszerűen működik, neves zenekarokban játszó, tapasztalt, valamint pályakezdő zenészek egyaránt játszanak az együttesben, s ez olyan termékeny alkotói légkört hoz létre, amely segítségével tágíthatóak a szűk repertoár keretei is.
A szólisták számára is izgalmas találkozás lesz ez a koncert: Baráti Kristóf évek óta az egyik legkeresettebb hegedűművész, Somodari Péter a Bécsi Filharmonikusok szólócsellistája, Horváth Béla a Nemzeti Filharmonikusok első oboása, Lakatos György szintén ismert fagottművész, Koppándi Jenő az NFZ koncertmestere.
A műsoron:
Haydn: 1. szimfónia I/1
Haydn: Sinfonia Concertante I/105
-szünet
Beethoven: IV., B-dúr szimfónia
közreműködik:
Baráti Kristóf - hegedű
Somodari Péter - gordonka
Horváth Béla - oboa
Lakatos György - fagott
koncertmester: Koppándi Jenő
vezényel: Dubóczky Gergely
Szervező: Színház-Zene-Tánc Alapítvány, támogató: NKA
Dubóczky Gergely 1981-ben született Budapesten. 1999-től 2004-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus szakán tanult, 2006-tól 2011-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester szakára járt, ahol Summa cum laude diplomával végzett.
2010-ben a BARD College (New York állam) The Conductors Institute képzésén vett részt. A 2010-2011-es tanévben az bécsi Universität für Musik und Darstellende Kunst hallgatója volt. Aktív résztvevője volt már több rangos mesterkurzusnak is.
Fiatal korától fogva dolgozik rendszeresen kontinuójátékosként, csembalón és orgonán egyaránt játszik.
Saját zenekarát 2011-ben alapította. 2007-től korrepetitor és másodkarnagy volt a Budapesti Kórusban. 2009 óta vezeti a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarát. Saját zenekarát 2011-ben alapította. Emellett vezényelte például a MÁV Szimfonikus Zenekart és a Szolnoki Szimfonikus Zenekart is.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekarban tavaly óta többször dolgozott asszisztensként, betanító karmestereként Kocsis Zoltán mellett, 2013 tavaszán az NFZ ifjúsági bérletében saját koncertet dirigált a Művészetek Palotájában.
Színházakban is dolgozott énekesekkel, zenekarokkal, karmesterként és korrepetitorként. Mindemellett szívesen vezényel oratorikus koncerteket kórusokkal, dirigált hangversenyt például a Budapesti Kórussal és a bécsi Arnold Schönberg Chor énekeseivel.
Nagy hangsúlyt fektet a magyar kortárs zene bemutatására, a fiatal zeneszerző nemzedék jelentős alkotóitól mutatott már be darabokat, hangversenyein rendszeresen műsorra tűz egy-egy kortárs művet.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Az Egy újfajta vadon és A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban című filmek a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán