bezár
 

zene

2013. 09. 19.
"Az NKA nem mérlegelhet politikai szempontokat"
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) húszéves működésének egyik alappillére, hogy döntései soha nem politikai alapon születtek - hangsúlyozta L. Simon László, a szervezet alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben Erdős Virág csütörtöki nyílt levelére reagált.

prae.hu

A költő a Facebook közösségi oldalon közölte, hogy lemond a neki az NKA Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégiuma által megítélt 400 ezer forintos alkotói támogatásról. Indoklásában leírta, hogy az NKA kuratóriuma ugyanezen pályázatában támogatásra méltónak találta a "homofób, rasszista, irredenta és holokauszt-tagadó nézeteiről elhíresült" Kárpátia zenekar legújabb lemezét kiadó Exkluzív Music Kiadót, "és így közvetve magát a Kárpátia zenekart". "A zenekar szellemiségétől való legteljesebb mértékű elhatárolódásom jegyében a számomra megítélt alkotói támogatásról ezennel lemondok" - adta közre Erdős Virág.

L. Simon László közleményében hangsúlyozta: eddig nem fordult elő, hogy egy Magyarországon jogszerűen működő művészeti csoport azért ne kaphatott volna pályázati úton támogatást az NKA-tól, mert az adott csoport politikai nézetei ellentétesek akár az NKA elnöke, alelnöke vagy Bizottsága, akár a konkrét döntést meghozó kuratórium tagjainak nézeteivel. "Az NKA döntéshozóinak soha nem volt és nem is lehet feladatuk, hogy döntéseik során a pályázók politikai meggyőződését mérlegeljék" - fogalmazott.

A Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégium olyan forrás felett rendelkezik, amely a művészek munkája és az irántuk mutatkozó piaci kereslet révén keletkezik. Amennyiben az így keletkező összeg elosztásából bárkit is ki kívánnának zárni, joggal merülhetne fel, hogy az illető a befizetések alól is mentesüljön - vetette fel az alap alelnöke.

L. Simon László szerint a Nemzeti Kulturális Alap bármely kollégiumának döntését úgy beállítani, mintha az az NKA elnökének vagy alelnökének személyes döntése lenne, azt bizonyítja: a bírálatot megfogalmazó szerző nincs tisztában az általa kritizált szervezet tevékenységével. Az NKA működésének fontos alapelve ugyanis, hogy a szakmai bizottságok az elnöktől és az alelnöktől függetlenül hozzák meg döntéseiket - tette hozzá.

A Kárpátia zenekarnak megítélt 400 ezer forintos támogatás kapcsán az alelnök kiemelte, hogy a Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégium több mint nyolcszáz pályázatról döntött, köztük az Exkluzív Music Kiadó Általános Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kérelméről.

A zenei tárgyú döntések előkészítését jórészt az Artisjus által delegált kurátor, Victor Máté végezte, javaslatai megfogalmazásakor tekintettel volt a korábbi jogdíjbefizetésekre. Az egyik legnagyobb jogdíjbefizetőnek számító Kárpátia zenekar következő lemezének kiadására az együttes kiadója 3 258 800 forint támogatást kért, és 7:0 szavazati aránnyal 400 ezer forintot kapott, több száz művészeti csoport mellett - idézte fel.

"Mivel a Nemzeti Kulturális Alap a törvényesen működő művészeti csoportok politikai szempontoktól mentes támogatására törekszik, az Alap vezetése továbbra is tiszteletben tarja a független szakmai kollégiumok véleményét. Aki pedig politikai szempontok érvényesítését kéri számon, az egy olyan rendszer felállítását követeli, amely távol áll a művészet szabadságától" - zárul L. Simon László közleménye.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés