bezár
 

zene

2013. 09. 17.
Harcsa Veronika Gyémánt Bálint gitárossal készített lemezt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Duóalbumot készített napjaink két tehetséges, sokoldalú zenésze, Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros. A Lifelover című lemez Harcsa Veronika ötödik anyaga, amelyet a páros október 3-án a Művészetek Palotájában mutat be.

prae.hu

"Gyémánt Bálinttal néhány évvel ezelőtt már játszottunk duóban, de ezek az alkalmak akkor még inkább örömzenei estek voltak. Azt viszont akkor is tapasztaltuk, hogy nagyon jó volt együtt játszani, figyeltünk egymásra, játékosak és felszabadultak voltak ezek a fellépések. Két évvel ezelőtt pedig elhatároztuk, hogy komolyabb szintre emeljük ezt a felállást, és azóta külön projektként működik, felépítettük mint produkciót, írtunk saját duórepertoárt" - idézte fel Harcsa Veronika az MTI-nek.

Kiemelte: arra törekednek, hogy minél többet megmutassanak saját hangszerükből (ami az ő esetében az énekhangja), esetleg olyan dolgokat is, amire a kvartettben nincs lehetőség vagy tér.

"Sok előre megírt dal készült, és utána építettünk bele improvizációt, de a korai örömzenélős időszakból is maradtak ötletek, amelyek a színpadon születtek. A lemez és a nyitódal címe, a Lifelover tükrözi mindkettőnk élet- és zeneszeretetét, az anyagnak szerintem érzelmileg nagyon sok színe van, nemcsak az örömről és a felszabadultságról szól" - fejtette ki.

Harcsa Veronika kitért arra, hogy nagyon fontos számukra a spontaneitás és az improvizáció. "Nyilván a legtöbben ezt úgy fogják lefordítani, hogy dzsesszlemezről van szó. Kétségkívül van rajta rengeteg dzsesszelem, de popzenei hatások is. Az elmúlt időszakban sok énekes-dalszerzőt hallgattam, valamint kísérletező, autodidakta szobazenészek anyagát, és hatással van rám az ő kreatív, újszerű világuk".

Az énekesnő elmondta, hogy október 3-án is csak ketten lesznek a színpadon a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, és egész nyáron készültek erre az estre. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint egyaránt használ élőben loopert, amely élőben felvett hangminták visszajátszásával gazdagítja a hangképet, így egyszerre több gitár és ének tud szólni. Alkalmaznak perkusszív technikákat is, vagyis nagy hangsúlyt fektetnek a ritmusra csak az énekhang és a gitár használatával.

A Lifelover című lemez jövő tavasszal Nyugat-Európában és Japánban is megjelenik, az előbbiért a berlini Traumton Records, utóbbiért a tokiói Whereabouts Records felel, amely Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint triphopos elektronikus formációja, a Bin-Jip debütáló lemezét is gondozta.

"A Traumton Records egy több évtizedes múlttal és kialakult kapcsolatrendszerrel rendelkező középméretű, független kiadó, ami ideális lehet a számunkra, talán egy kisebb cég nagyobb figyelmet szentel az egyes alkotóknak. Nyugat-európai kiadóm még nem volt, úgy érzem, a mostani nagy lehetőség számunkra, igyekszünk élni vele. Lesz egy kinti lemezbemutató klubkoncertturnénk is a jövő márciusi megjelenéshez kapcsolódva" - mesélte az énekes.

Harcsa Veronika tavaly október óta ingázik Brüsszel és Budapest között, a Brüsszeli Királyi Konzervatórium dzsessz tanszakán jövő júniusban zárul a mesterképzése.

"Nagyon sokat ad technikailag a képzés, tanárom, David Linx francia dzsesszénekes nagyon magas szinten jár ebben, ami nekem 30 évesen is komoly kihívást jelent. Idén dalszerzés órákat is veszek Diederik Wissels holland zeneszerző-zongoristától. Nagy hatással van rám a közeg, sok olyan zene került a kezembe, ami Magyarországon talán kevésbé ismert" - fűzte hozzá.

Az énekes nyáron Athénban Erik Truffazzal, a nu jazz stílus világhírű svájci trombitásával közös koncerten lépett fel. Mint elmondta, a Harcsa Veronika Quartet mostanában ritkán látható és hallható, viszont rendszeresen játszik a Bin-Jippel, amelynek befejezés előtt áll második stúdióanyaga. Előtte, várhatóan az ősszel Blue-ray-en és pendrive-on megjelenik a Planetáriumban idén márciusban rögzített Bin-Jip-koncert anyaga is.

A popműfajba tett egyik legsikeresebb kirándulása, az Erik Sumo Band is újra összeáll egy koncert erejéig karácsony és szilveszter között az A38 hajón.

Harcsa Veronika eddigi lemezei: Speak Low (2005), You Don't Know It's You (2007), Red Baggage (2008), The Trouble Soup (2009, az Erik Sumo Banddel), Enter (2010, a Bin-Jippel), Lámpafény (2012).
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés