bezár
 

zene

2013. 09. 16.
1 milliárdot kap az Operaház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Állami Operaház 1,1 milliárd forint kiegészítő támogatás kap a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből az Erkel Színház működtetésére és a dolgozók számának bővítésére - jelentette be a társulat hétfői ülésén Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára.

prae.hu

A teátrum így a 8,3 milliárd forintos alaptámogatás kiegészítésével összesen 9,4 milliárdból gazdálkodhat. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is folytak és folynak nagy kulturális beruházások. Hozzátette, az Erkel Színház rekonstrukciójával kapcsolatos munkálatokat igen költséghatékonyan végzik.
   
Hammerstein Judit fontos eseménynek nevezte az Erkel Színház november 7-i hivatalos megnyitóját, mint fogalmazott, Erkel Ferenc születésének évfordulójára ezen a napon visszatekinteni méltó gesztus. Véleménye szerint a ház, amelynek akusztikáját sokan dicsérik, fényes jövő előtt áll, ezt igazolta a próbaüzem, amelynek előadásaira mintegy 100 ezren váltottak jegyet. "Ide azok is eljutnak, akik nem tehetősek."
Ókovács Szilveszter főigazgató felidézte, hogy az együttes japán és kínai nyári vendégjátéka sikeres volt, Japánba már újból meghívták a társulatot 2015-re.
   
Itthon 630 eseményt rendeznek az évadban, ebből 430-at a két nagy nézőtéren. Folytatódnak, sőt sűrűsödnek a nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak, diákoknak szóló előadások, amelyekhez jelentős kedvezményt adnak. Legkésőbb tavasszal elindul a már tavaly tervezett Gördülő Opera, ennek keretében az operaegyüttes nélküli városokat keresik fel.
   
Ókovács Szilveszter kiemelte: Balog Zoltán miniszter aláírta a szervezeti és működési szabályzatot, ennek alapján dolgozhat a ház.
A főigazgató bejelentette, hogy véglegessé vált Solymosi Tamás balettigazgató és Turkovics Monika marketing igazgató öt évre szóló kinevezése. Az ügyvezető igazgató - a pályázat kiírásáig - Főző Virág eddigi jogtanácsos lesz.
   
Az új vezetői struktúrában a művészeti igazgatói feladatkört, valamint az ügyvezető igazgatói feladatkört - csakúgy, mint a megváltozott struktúrájú és feladatú magasabb vezetői, illetve vezetői munkaköröket - megpályáztatja az Opera. Az átmeneti időszakban a műszaki igazgatói feladatokat megbízottként Mozsár István látja el. Simon Bélát augusztus 1-től a zenekari-igazgatói feladatok ellátásával bízta meg Ókovács Szilveszter.
   
Héja Domonkos 2013. augusztus 23-tól öt év határozott időre elfogadta az Operaház vendégkarmesteri feladatokra szóló szerződési ajánlatát, a Kodály Zoltán Háry János című daljátékának lemezfelvételére vonatkozó szerződés mellett. A felvétel az Opera együtteseinek és szólistáinak előadásában, az intézmény CD-sorozatának részeként jelenik meg 2013 decemberében.
   
Halász Péter megbízott főzeneigazgató elmondta: ha a házzal való együttműködése az egy évre szóló meghívásnál hosszabb távúvá válna, szeretné a barokk repertoárt bővíteni és a 20. és 21. századi műveket a műsorba beépíteni.
   
Solymosi Tamás balettigazgató szerint a két színházban megnőnek a feladataik, de a Nemzeti Balett örömmel készül az évad öt premierjére. Az első bemutatót, Pártay Lilla Aranyecset című, Munkácsy Mihály életét feldolgozó balettjét október 26-án láthatja a közönség.
   
Elismeréseket is átadtak, az Operaház örökös tagja és mesterművésze címet Csikós Attila díszlettervező kapta, posztumusz örökös tag lett az idén elhunyt, egykor vezető Mozart-tenor Bartha Alfonz, valamint a korábban elhunyt, külföldön is elismert hőstenor, Járay József.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés