bezár
 

zene

2013. 09. 11.
Elhunyt Kőrös József, a Hobo Blues Band alapító gitárosa
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Kőrös József, a Hobo Blues Band egykori egyik alapítója, gitárosa. A zenész 60 éves korában kedden halt meg tüdőembóliában - erősítette meg Hobo (Földes László) szerdán az MTI-nek.

prae.hu

"Bár csak az első négy évben, 1978-tól 1982-ig játszott a Hobo Blues Bandben, azóta is tartottuk a kapcsolatot. Meghívtam és nézőként ott is volt a HBB búcsúkoncertjén 2011 februárjában, három évvel korábban 2008-ban pedig színpadra is lépett a zenekar 30. születésnapi buliján a Papp László Budapest Sportarénában. Akkor játszottam vele utoljára" - idézte fel Hobo.

Elmondta: a HBB úgy alakult meg, hogy 1978-ban megismerkedett az Ikarus együttes tagjaival; itt gitározott akkor Kőrös József, aki előzőleg az Andromédában is játszott.

"Ő szorgalmazta, hogy az akkori énekesüket cseréljék le rám, és hajlandóak voltak követni az általam képviselt blueskoncepciót követni" - tette hozzá Hobo.

Az alapító tagok között volt Hobo és Kőrös mellett Gecse János basszusgitáros és Szakács László dobos. Még az alapítás évében a HBB tagja lett Gecse helyén Póka Egon basszusgitáros.

Kőrös József a Hobo Blues Band első két lemezén, az 1980-ban kiadott Középeurópai Hobo Blues, valamint a két évvel későbbi Oly sokáig voltunk lenn című anyagon játszott. Olyan számokban gitározott, mint a Hey Joe, a Ki vagyok én?, a Rolling Stones blues, a 3:20-as blues, az Enyém, tied, miénk, a Kőbánya blues, a Tetovált lány, a Hosszúlábú asszony, a Mata Hari, A hetedik vagy a Halál apa blues. Szerepelt Szomjas György 1981-ben készült filmszatírájában, a Kopaszkutyában is.

"Nagy Eric Clapton-rajongó volt. El tudta fogadni, amikor a zenekar a robbanásszerű érkezés után változtatásokra kényszerült, és egy más minőségű zene jött létre, akkor a helyére egy átmeneti időszak után Tátrai Tibor került. Nem sértődött meg, és továbbra is a munka mellett zenélt, sohasem hajtotta, hogy profi zenész legyen, ahogyan az elején én magam sem. Később nagyon sokat fejlődött, és amikor újra együtt játszottunk a 2008-as HBB-koncerten, már sokkal érettebb gitáros volt" - emlékezett Hobo az MTI-nek.

Kőrös József a HBB után szerepelt Soltész Rezső és mások kísérőzenekarában, a Médium együttesben, 1987-től Németországban zenélt, majd az Atlanti-óceánon egy hajón. Az elmúlt években többször fellépett a Thanks Jimi gitárfesztiválon, tagja volt a Marathon Trio zenekarnak és a Zenitnek is.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés