bezár
 

zene

2013. 09. 10.
Nagykorúságát ünnepli a Fonó Budai Zeneház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizennyolcadik születésnapját ünnepli a Fonó Budai Zeneház. Az őszi évad egy román-magyar kulturális hétvégével indul: pénteken és szombaton a tragikus körülmények között elhunyt Marian Cozma kézilabdázónak szentelnek műsort és Halmos Béla-emlékkoncertet tartanak.

prae.hu

A Fonó szervezésében október 2. és december 30. között összesen tizenhét koncert lesz - hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

Horváth László, a Fonó ügyvezetője elmondta, hogy a következő három hónapban minden hétre jut egy-egy kiemelkedő program. Olyan muzsikusok lépnek fel, akik a zeneházból nőttek ki vagy itt készítették a lemezeiket, Herczku Ágitól Palya Beán át Balogh Elemérig vagy Lukács Miklósig.

Az évadot pénteken és szombaton a román-magyar kulturális hétvége vezeti be, ennek fővédnöke Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. A péntek esti koncert a tragikusan fiatalon elhunyt Marian Cozma kézilabdázóra emlékezik, utána táncházat tartanak. Előzőleg délelőtt hagyományos olténiai ételeket lehet kóstolni, délután a calus, az ősi román táncos rítus titkait ismerheti meg az érdeklődő, és lesznek irodalmi, illetve etnikai témájú kerekasztal-beszélgetések.

Szombaton este rendezik meg a közelmúltban elhunyt Halmos Bélára emlékező koncertet, ezen Sebő Ferenc vezetésével a kiemelkedő népzenész-kutató barátai muzsikálnak.

Október 19-én lesz az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Csík Zenekar lemezbemutató koncertje: a Fonó kistermében a meghívottak erősítés nélkül hallgathatják a muzsikát. Az anyagra, amely bakeliten, dupla vinyl albumon jelenik meg, újdonságok is kerülnek, és ezen az esten már kapható lesz az együttesről írt könyv, Süveges Gergő interjúkötete, amelyet a Trubadúr Kiadó jelentet meg.

Szabó Attila hegedűs, a zenekar tagja elárulta, hogy jövő januártól egy CD-n dolgoznak, amelyre csupa újdonság kerül. Csütörtökön este a magyar-olasz kulturális évad keretében a Csík Zenekar a Római Magyar Akadémián lép fel, szeptember 21-én pedig magyarországi turnéjuk kezdődik, ennek első állomása Kecskemét lesz, ahonnan az együttes annak idején indult. A koncertsorozaton Pécstől Egerig számos nagyvárosban fellép a Csík Zenekar.

Már második alkalommal vesz részt a Fonó a Héttorony Fesztivál szervezésében. A sorozat és az Etnofon Zenei Társulás művészeti vezetője, Kiss Ferenc kiemelte, hogy bár a fesztivál a zene és az építészet kapcsolatát hangsúlyozza - így állít emléket Makovecz Imrének -, emellett a társművészetek, például a fotográfia és a filmművészet is megjelennek a programban.

A Héttorony vándorfesztivál, programjai átlépik a határokat. Idén Szabadka az első állomás november 6-án, november 17-re eljutnak Kolozsvárig, itt a 40 éves Muzsikás a Magyarpalatkai Bandával együtt lép fel. A záró estet november 20-án a budai Szent Imre-templomban tartják, ahová nem egyszer Makovecz Imre is betért.

Horváth László, illetve Weyer Balázs a World Music Charts Europe zsűrijének tagja jelentős eredménynek nevezte, hogy Lajkó Félix citerás felvétele, a Fonó gondozásában idén megjelent Mező már második hónapja vezeti a népszerűségi világlistát. Lajkó legközelebb szeptember 20-án hallható az óbudai Kobuci kertben.

A Fonó Budai Zeneház folytatja a budai épületében készült felvételek - mintegy 60 lemezből áll a katalógus - digitális terjesztését a hazai és a külföldi felületeken egyaránt - mondta Hegedűs Anna kommunikációs munkatárs.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés