bezár
 

zene

2013. 09. 09.
Több tízezren vettek részt a berlini zeneipari vásáron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több tízezren vettek részt a szórakoztatóipar és a kortárs könnyűzene legnagyobb németországi szakmai rendezvényén, a szombaton véget ért Berlin Music Weeken.

prae.hu

A berlini vásár Word! nevű programsorozatának két fő témája a technológia és a zene összefüggései, illetve a rögzített zene (recorded music) lehetőségei voltak. A beszélgetéseken, konferenciákon egyebek mellett a közösségi finanszírozás (crowdfunding) és az úgynevezett zenei stereaming piacának fejlődéséről volt szó.

A négynapos rendezvény Sound! nevű sorozatában csaknem 80 előadó mutatkozott be a kortárs zene világszerte legnagyobb hatású központjai között számon tartott berlini Friedrichshain-Kreuzberg kerület klubjaiban.

A budapesti Szimpla berlini "testvérénél", a Badehaus Szimplában például Vagabond Festival néven szerveztek koncertsorozatot, amelyen fellépett mások mellett a ska, a tango és a folk elemeit is vegyítő szicíliai Currao zenekar és a hasonló műfajban utazó berlini francia dalszerző-énekes, Antoine Villoutreix.

A Berlin Music Week legnagyobb szabású koncertjeit a hét végén rendezték az egykori tempelhofi repülőtér kifutópályáinál lévő hatalmas réten, ahol például Fritz Kalkbrenner, a My Bloody Valentine, a Klaxons, a Blur és Björk lépett fel. A rendezők szerint valamennyi programot együttvéve 40 ezren vettek részt a fesztiválon.

A Berlin Music Week korábbi neve Popkomm volt, és 2004-ig Kölnben tartották meg. A zenészek, lemezkiadók, művészügynökségek, koncert-, parti- és fesztiválszervezők többsége akkor már Berlinben dolgozott, és a fővárosban működtek a leghíresebb német klubok is. A rendezvény áthelyezése annak a folyamatnak a lezárását jelezte, amelynek során a rendszerváltással újjászületett Berlin a kortárs könnyűzenében is Németország legfontosabb városa lett.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés